🇭🇺 Mohácsi Busó­já­rás: A ma­gyar iden­ti­tás és sza­bad­sá­ga­ka­rat szim­bólu­ma! 🇩🇪 Mohácsi Busójárás:-Festival: Ein Sym­bol un­ga­ri­scher Iden­ti­tät und Freiheitswille!

A Mohácsi Busó­já­rás nemc­sak a ma­gyar ha­gyomá­ny­ban mé­ly­en gyö­ke­rező szo­kás, hanem az el­lenál­lás, a sza­bad­ság és az el­n­yomás el­le­ni küz­de­lem szim­bólu­ma is, akár­me­ly­ik old­al­ról is érkez­zen (je­len­leg a dik­ta­tóri­kus Brüsszel).

Der Mohácsi Busó­já­rás ist nicht nur ein Brauch, der tief in der un­ga­ri­schen Tra­di­ti­on ver­wur­zelt ist, son­dern auch ein Sym­bol für den Wi­der­stand, die Frei­heit und den Kampf ge­gen Un­ter­drü­ckung, egal von wel­cher Sei­te sie auch kom­men mag (ak­tu­ell das dik­ta­to­ri­sche Brüssel).

Az én da­lom Busó­já­rás­ra há­rom nyel­ven:
Ze­ne — Ro­sa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

🇭🇺 A Mohácsi Busó­já­rás je­len­tő­sé­ge Ma­gyar­or­szág szá­má­ra
A fesz­ti­vál a tör­té­nel­mi ese­mé­ny­e­ket kul­turá­lis ele­mek­kel öt­vö­zi, és az év­száz­a­dok során oly­an je­len­tő­ség­re tett szert, ame­ly mess­ze túl­mu­tat Mohács ha­tá­rain. A mai ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra a Busó­já­rás az erős el­lenál­lás és önál­lóság élő pél­dá­ja le­het, ame­ly­re érde­mes töre­ked­ni, ezek oly­an érté­kek, ame­ly­ek ma is köz­pon­ti és fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be a ma­gyar társ­ada­lom­ban, his­zen ezek az érté­kek ma is ves­zé­ly­ben vannak.


A mohácsi csa­ta (1526) és az oszmán megs­zál­lás
II. Lá­szló ma­gyar kirá­ly (1138 – 1163), II. La­jos 1516-tól 1526-ban be­kö­vet­ke­zett halá­lá­ig ural­ko­dott. Ő na­gy­bá­ty­ja, II. Vla­gy­iszlav kirá­ly halá­la után ke­rült a trón­ra, aki fér­fi ör­ö­kös nél­kül halt meg. II. Lá­szló 1526. au­gusz­tus 29-én halt meg a mohácsi csa­tá­ban, ame­ly a ma­gyar tör­tén­e­lem egy­ik leg­dön­tőbb és leg­tra­gi­kus­abb csa­tá­ja. Ez az oszmán hads­er­eg­gel szem­beni ve­reség drá­mai vál­to­zás­hoz ve­ze­tett a ma­gyar tör­tén­el­em­ben, mert a térség oszmán uralom alá ke­rült, és az or­szág több ré­szre sza­kadt. Szá­mos tör­té­nel­mi for­rás do­ku­men­tál­ja eze­ket az ese­mé­ny­e­ket, köz­tük kró­ni­kák és ko­ra­beli fel­jegy­zé­sek, mint pél­dául Szűcs Já­nos tör­té­né­sz mű­vei, va­la­mi­nt más kö­zép­ko­ri for­rá­sok, ame­ly­ek a kirá­ly halá­lát és a csa­ta kö­vet­kez­mé­ny­eit tanúsítják.

A ve­reség után a kirá­lyság je­len­tős ré­s­ze oszmán uralom alá ke­rült, ami al­apo­san meg­vál­toztat­ta a ma­gyar la­kos­ság éle­tét és kul­túrá­ját. Mohács vá­ro­sa eb­ben az idős­zak­ban na­gy­mérték­ben el­népt­e­l­en­e­dett, lakói kö­zül so­kan cs­at­la­koz­tak a tör­ök​el­le­ni el­lenál­lás­hoz va­gy el­me­ne­kül­tek. A vá­ros újra­te­lepí­té­se csak a ré­gió 1686-os fels­za­badulá­sa után kez­dő­dött, legyőz­ték az oszmá­no­kat.

A kö­vet­ke­ző idős­zak­ban ezt a vi­dé­ket a kul­turá­lis soks­zí­nű­ség jel­le­mez­te, his­zen a kü­lön­bö­ző et­ni­kumok, köz­tük a hor­vát me­ne­kült­ként a térség­be érke­ző so­ká­cok újra be­né­pe­sí­tet­ték Mohác­sot. Ezek a népc­so­por­tok ma­guk­kal hoz­ták ha­gyomá­n­ya­ikat, ün­ne­pei­ket, szo­ká­sa­ikat – így a busó­já­rás szo­ká­sát is.


A busó­já­rás ere­de­te és első em­lí­té­se
A Busó­já­rás a ta­va­szhoz és a tél kiű­zé­sé­hez kö­tő­dő ha­gyomá­n­y­os fesz­ti­vál. 1783-ban em­lí­tik elős­zör, ami­kor a mohácsi­ak, kü­lönö­sen a so­ká­cok jelem­ze­ket ölt­öt­tek, ho­gy elűz­zék a te­let és ün­ne­pel­jék a ta­va­sz be­kös­zön­tét. A ha­gyomá­n­y­os vi­sele­tek ál­lat­bőr­ök­ből és kéz­zel fa­ra­gott masz­kok­ból áll­tak, ame­ly­ek a tél go­no­sz szel­le­m­ei­nek elű­zé­sé­re és a ta­va­sz üd­vöz­lé­sé­re szol­gál­tak. A fesz­ti­vál­ra éven­te ke­rül sor, ha­gyomá­n­yo­san a té­li napfor­duló utá­ni első hold­t­öl­te­kor, ami ál­talá­ban fe­bruár vé­gén va­gy már­ci­us ele­jén van.

A szo­kás a 18. száz­ad­ban to­vább fe­jlő­dött, és egy­re in­kább ün­nepi szer­ve­zé­sű ese­mén­nyé vált. Idő­vel a fesz­ti­vál egy­re né­pszerűbb lett, kü­lönö­sen a Mohács kör­nyé­ki vi­dé­ke­ken. Eb­ben az idős­zak­ban nép­köl­tés­ze­ti és ma­gyar me­se­ele­mek­kel egés­zült ki, mé­ly­ebb szim­bo­li­kus értel­met ad­va a fesz­ti­vál­nak. A jel­mez­be öl­tö­zés szo­ká­sa az el­múlt év ter­hei­től való megs­za­badulás és a kö­ze­l­gő ta­va­szkez­det fo­gadt­a­tá­sá­nak eszkö­zé­vé vált.


Le­gen­dák ke­let­ke­zé­se az oszmá­nok kiű­zé­sé­ről
A 19. száz­ad­ban fel­tá­madt az a ma már né­pszerű legen­da, ho­gy a so­ká­cok fé­lel­me­tes ál­ar­caik­kal és ál­ruhá­ik­kal a tör­ö­kök ijesz­t­ge­té­sé­vel kiűz­ték az oszmá­no­kat Mohács­ról, és ez­zel sza­ba­dí­tot­ták fel a te­rü­le­tet a megs­zál­lás alól.

Ez a legen­da az év­ti­ze­dek során ör­öklő­dött, és for­mál­ta a fesz­ti­vál kul­turá­lis fel­fo­gá­sát. A sza­bad­sághar­co­so­kat hős­ként ábrá­zol­ta, a busó­já­rást az ide­gen uralom el­le­ni el­lenál­lás­hoz kö­töt­te.

Bár ezt a tör­té­ne­tet a tör­té­né­s­zek a né­pi le­gen­dák kö­zé sor­ol­ják, és (még) nem iga­zol­ha­tó tör­té­nel­mi­leg, to­váb­bi mitoló­gi­ai di­men­ziót adott a fesz­ti­vál­nak. A Busó­já­rás sok ma­gyar szá­má­ra ma is az el­n­yomás el­le­ni el­lenál­lást és a sza­bad­ság vé­del­mét szim­bo­li­zál­ja, így fon­tos kul­turá­lis ör­ök­ség.


Fe­jlő­dés a 19. és 20. száz­ad­ban
A 19. száz­ad­ban a he­lyi la­ko­sok egy­re in­kább szer­vez­ték a busó­já­rást. A 20. század ele­jén a fesz­ti­vál már a ré­gió leg­fon­tosabb ese­mé­nye volt. A fel­vo­nulás, ame­ly­en masz­ko­sok szá­zai vo­nul­tak vé­gig az ut­cá­kon, egy­re na­gyobb ün­nep­ség­gé vált, ame­ly nemc­sak he­lyi, hanem or­szá­gos lá­to­ga­tó­kat is von­zott. A fesz­ti­vált ak­ko­ri­ban még erő­sen bef­olyá­sol­ták a me­ző­gaz­dasá­gi éves ci­k­lu­sok, kü­lönö­sen az a gon­do­lat, ho­gy a tél és a go­no­sz szel­le­mek elű­zé­se ta­va­szt és jó ter­mést hoz majd.

Az 1945 utá­ni szo­cia­lis­ta Ma­gyar­or­szá­gon a fesz­ti­vál nehéz sza­ka­s­zát él­te át. Töre­ked­tek a ha­gyomá­n­y­os ün­nepek és szo­ká­sok egy­sé­ge­sí­té­sé­re és po­li­ti­k­ai el­lenőr­zé­sé­re. Bár a busó­já­rást to­váb­bra is ün­ne­pel­ték, a hi­va­t­alos elis­me­rés és tá­mo­ga­tás na­gy­ré­szt el­ma­radt. A fesz­ti­vál csak a vas­füg­gö­ny leom­lá­sa és a ma­gyar nem­zettu­dat he­ly­reál­lí­tá­sa után, az 1990-es évek­ben él­te na­gy re­nes­záns­zát.


Az UNESCO Vilá­gör­ök­ség ré­s­ze és mai je­len­tő­sé­ge
2009-ben a Mohácsi Busó­já­rás fel­ke­rült az UNESCO szell­emi kul­turá­lis ör­ök­ség lis­tá­já­ra. Ez az elis­me­rés a fesz­ti­vál nem­ze­ti ör­ök­ség­gé és kul­turá­lis szim­bólum­má vá­lá­sá­nak csúcs­pontját je­len­ti. Ma már nemc­sak tu­risz­ti­kai­lag je­len­tős ese­mé­ny, ame­ly éven­te több tí­ze­zer lá­to­ga­tót vonz a világ min­den tá­já­ról, hanem a ma­gyar iden­ti­tás és ha­gyomá­ny fon­tos ün­ne­pe is.

A mai fi­a­ta­lok szá­má­ra a Busó­já­rás érté­kes hi­dat je­lent a múlt­hoz, his­zen nemc­sak a ma­gyar tör­té­nel­met és kul­túrát tü­krö­ző fesz­ti­vál, hanem a sza­bad­ság, az el­lenál­lás és a kö­zös­ség eszmé­it is köz­ve­tí­ti. A fesz­ti­vál – kü­lönö­sen po­li­ti­k­ai és társ­adal­mi fel­for­dulás ide­jén a füg­get­len­sé­gi harc és a ma­gyar kul­turá­lis au­tonó­mia fon­tos­sá­gá­nak szim­bólu­maként is felfogható.

A fesz­ti­vál a füg­get­len­sé­gi harc és a ma­gyar kul­turá­lis au­tonó­mia fon­tos­sá­gá­nak szim­bólu­maként is fel­fog­ha­tó, kü­lönö­sen a po­li­ti­k­ai és társ­adal­mi fel­for­dulás ide­jén.


A busó­já­rás je­len­tő­sé­ge a mai fi­a­ta­lok számára

Ma­gyar­or­szá­gon a felnö­vek­vő ge­nerá­ció szá­má­ra a Busó­já­rás több, mint egy ün­nep. Élő pél­dá­ja az ide­gen uralom el­le­ni el­lenál­lás­nak és az el­le­ne fel­lé­pő kö­zös­ség ere­jé­nek. A Masz­ko­sok ál­tal vi­selt masz­kok nemc­sak a tél elű­zé­sé­nek szim­bo­li­kus eszkö­zei, hanem an­nak a bá­tor­sá­gnak és sza­bad­sá­gnak a jel­ké­pe is, ame­ly Ma­gyar­or­szág tör­té­nel­mé­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet játs­zott.

A mai Ma­gyar­or­szá­gon a fesz­ti­vál ar­ra em­lé­kez­te­ti a fi­a­ta­lo­kat, ho­gy az egy­re glo­ba­li­zá­ló­dó világ­ban ne fe­led­kez­ze­nek meg a sza­bad­ság, a küz­dős­zel­lem és a kö­zös­ség érté­keiről, mert a Busó­já­rás ar­ra em­lé­kez­tet, ho­gy meg kell őriz­ni a sajátunkat.mert a Busó­já­rás em­lé­kez­tet ar­ra, ho­gy sa­ját iden­ti­tá­sunk és kul­túránk me­gőr­zé­se ép­po­ly fon­tos, mint az el­n­yomás­nak való el­lenál­lás – ez a ta­nulság a mo­dern idők­ben még fon­tosabb, mert dik­ta­tóri­kus tö­rek­vé­sek és mes­ter­k­edé­sek sa­j­nos ma is, újra és újra, min­de­nütt – le­gin­kább Ma­gyar­or­szág ha­tá­rain kí­vül­ről, de a ma­gyarok sza­bad­sá­ga­ka­ra­ta ellenére!

Re­mé­lem, ho­gy ez­zel a cik­kel (és sok má­sik­kal is itt a hon­l­apo­mon) hoz­zá­já­rul­ha­tok a ma­gyaro­knak a sza­bad­gról való gon­dol­ko­dá­sá­nak való­di me­gérté­sé­hez, mert azt akar­ják, ho­gy SENKI ne akar­ja kor­lá­toz­ni őket, még EU-Brüss­zel sem. – A ma­gyarok sza­bad­ság­vá­gyá­ról is van egy na­gyon jó cikk
itt > > > >

Az én da­lom Busó­já­rás­ra há­rom nyel­ven:
Ze­ne — Ro­sa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”


Mein Lied zum Busó­já­rás in drei Spra­chen:
Mu­sik — Ro­sa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

Mein Lied zum Busó­já­rás in drei Spra­chen:
Mu­sik— Ro­sa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

🇩🇪 Die Be­deu­tung des Mohácsi Busó­já­rás für Un­garn
Das Fes­ti­val ver­bin­det his­to­ri­sche Er­eig­nis­se mit kul­tu­rel­len Ele­men­ten und hat im Lau­fe der Jahr­hun­der­te ei­ne Be­deu­tung er­langt, die weit über die Gren­zen Mohács hin­aus­reicht. Für die heu­ti­ge un­ga­ri­sche Ju­gend ist der Busó­já­rás ein le­ben­di­ges Bei­spiel für den star­ken Wi­der­stands­wil­len und die an­stre­bens­wer­te Un­ab­hän­gig­keit, Wer­te, die bis heu­te ei­ne zen­tra­le und wich­ti­ge Rol­le in der un­ga­ri­schen Ge­sell­schaft spie­len, da auch heu­te im­mer noch die­se Wer­te wei­ter be­droht sind.

Die Schlacht bei Mohács (1526) und die os­ma­ni­sche Be­sat­zung
Kö­nig Lá­szló II. von Un­garn (Lud­wig II.) re­gier­te von 1516 bis zu sei­nem Tod 1526. Er trat die Thron­fol­ge nach dem Tod sei­nes On­kels, Kö­nig Vla­dis­laus II., an, der oh­ne männ­li­chen Er­ben starb. Lá­szló II. starb in der Schlacht bei Mohács am 29. Au­gust 1526, die ei­ne der ent­schei­dends­ten und tra­gischs­ten Schlach­ten in der un­ga­ri­schen Ge­schich­te dar­stellt. Die­ser Rück­schlag ge­gen die os­ma­ni­sche Ar­mee führ­te zu ei­nem dra­ma­ti­schen Um­bruch in der un­ga­ri­schen Ge­schich­te, da die Re­gi­on in­fol­ge­des­sen un­ter os­ma­ni­sche Herr­schaft fiel und das Land in meh­re­re Tei­le ge­teilt wur­de. Es gibt vie­le his­to­ri­sche Quel­len, die die­se Er­eig­nis­se do­ku­men­tie­ren, ein­schließ­lich Chro­ni­ken und Auf­zeich­nun­gen aus der Zeit, wie die Wer­ke des His­to­ri­kers Já­nos Szűcs und an­de­re mit­tel­al­ter­li­che Quel­len, die den Tod des Kö­nigs und die Fol­gen der Schlacht belegen.

Nach der Nie­der­la­ge fiel gro­ße Tei­le des Kö­nig­reichs un­ter os­ma­ni­sche Herr­schaft, was das Le­ben und die Kul­tur der un­ga­ri­schen Be­völ­ke­rung tief­grei­fend ver­än­der­te. Die Stadt Mohács wur­de in die­ser Zeit weit­ge­hend ent­völ­kert, da vie­le ih­rer Ein­woh­ner in den Wi­der­stand ge­gen die Tür­ken zo­gen oder flo­hen. Erst nach der Be­frei­ung der Re­gi­on 1686, als die Os­ma­nen be­siegt wur­den, be­gann die Stadt sich wie­der zu be­sie­deln.

In der Fol­ge­zeit war die­se Re­gi­on von kul­tu­rel­ler Viel­falt ge­prägt, als ver­schie­de­ne Volks­grup­pen, dar­un­ter die So­kác, die als kroa­ti­sche Flücht­lin­ge in die Ge­gend ka­men, Mohács er­neut be­sie­del­ten. Die­se Volks­grup­pen brach­ten ih­re Tra­di­tio­nen, Fes­te und Bräu­che mit – un­ter an­de­rem auch den Brauch des Busó­já­rás.

Ur­sprün­ge und ers­te Er­wäh­nung des Busó­já­rás
Der Busó­já­rás ist ein tra­di­tio­nel­les Fest, das mit dem Früh­ling und dem Ver­trei­ben des Win­ters in Ver­bin­dung steht. Es fand erst­mals im Jahr 1783 Er­wäh­nung, als die Ein­woh­ner von Mohács, ins­be­son­de­re die So­kác, be­gan­nen, sich zu ver­klei­den, um den Win­ter zu ver­trei­ben und die An­kunft des Früh­lings zu fei­ern. Die tra­di­tio­nel­le Ver­klei­dung be­stand aus Tier­fel­len und hand­ge­schnitz­ten Mas­ken, die da­zu dien­ten, die bö­sen Geis­ter des Win­ters zu ver­trei­ben und den Früh­ling will­kom­men zu hei­ßen. Das Fes­ti­val fin­det jähr­lich statt, tra­di­tio­nell am ers­ten Voll­mond nach der Win­ter­son­nen­wen­de, was nor­ma­ler­wei­se En­de Fe­bru­ar oder An­fang März ist.
Der Brauch ent­wi­ckel­te sich im 18. Jahr­hun­dert wei­ter und wur­de zu­neh­mend zu ei­ner fest­lich or­ga­ni­sier­ten Ver­an­stal­tung. Im Lau­fe der Zeit er­lang­te das Fest im­mer grö­ße­re Po­pu­la­ri­tät, be­son­ders in den länd­li­chen Ge­bie­ten rund um Mohács. In die­ser Zeit ka­men auch Ele­men­te der Volks­dich­tung und der un­ga­ri­schen Mär­chen­welt hin­zu, die dem Fes­ti­val ei­ne tie­fe­re sym­bo­li­sche Be­deu­tung ver­lie­hen. Der Brauch der Ver­klei­dun­gen wur­de zu ei­nem Mit­tel, um sich von den Be­las­tun­gen des ver­gan­ge­nen Jah­res zu be­frei­en und die Neu­an­fän­ge des kom­men­den Früh­lings zu be­grü­ßen.

Die Le­gen­den­bil­dung um die Ver­trei­bung der Os­ma­nen
Im 19. Jahr­hun­dert ent­stand die heu­te po­pu­lä­re Le­gen­de, daß die So­kác mit ih­ren furcht­erre­gen­den Mas­ken und Ver­klei­dun­gen die Os­ma­nen aus Mohács ver­trie­ben ha­ben, in­dem sie die Tür­ken er­schreck­ten und so das Ge­biet von der Be­sat­zung be­frei­ten. Die­se Le­gen­de wur­de über die Jahr­zehn­te hin­weg wei­ter­ge­tra­gen und präg­te die kul­tu­rel­le Wahr­neh­mung des Fes­tes. Sie stell­te die Frei­heits­kämp­fer als Hel­den dar und ver­band das Busó­já­rás mit dem Wi­der­stand ge­gen Fremd­herr­schaft.

Ob­wohl die­se Er­zäh­lung von His­to­ri­kern als volks­tüm­li­che Le­gen­de ein­ge­ord­net wird und his­to­risch (noch) nicht (wirk­lich) be­leg­bar ist, hat sie dem Fes­ti­val ei­ne zu­sätz­li­che my­tho­lo­gi­sche Di­men­si­on ver­lie­hen. Für vie­le Un­garn sym­bo­li­siert das Busó­já­rás heu­te noch den Wi­der­stand ge­gen Un­ter­drü­ckung und die Ver­tei­di­gung der Frei­heit, was es zu ei­nem be­deu­ten­den kul­tu­rel­len Er­be macht.

Ent­wick­lung im 19. und 20. Jahr­hun­dert
Im 19. Jahr­hun­dert be­gan­nen die lo­ka­len Be­woh­ner, das Busó­já­rás im­mer mehr zu or­ga­ni­sie­ren. Zu Be­ginn des 20. Jahr­hun­derts war das Fest schon das wich­tigs­te Er­eig­nis in der Re­gi­on. Der Fest­um­zug, bei dem Hun­der­te von Masz­ko­sok durch die Stra­ßen zo­gen, wur­de zu­neh­mend zu ei­ner gro­ßen Fei­er, die nicht nur lo­ka­le, son­dern auch über­re­gio­na­le Be­su­cher an­zog. Das Fes­ti­val war zu die­ser Zeit noch stark von den land­wirt­schaft­li­chen Jah­res­zy­klen ge­prägt, ins­be­son­de­re von der Vor­stel­lung, daß das Ver­trei­ben des Win­ters und der bö­sen Geis­ter den Früh­ling und ei­ne gu­te Ern­te ein­läu­te­te.

Im so­zia­lis­ti­schen Un­garn nach 1945 er­leb­te das Fest ei­ne schwie­ri­ge Pha­se. Es gab Be­stre­bun­gen, tra­di­tio­nel­le Fes­te und Bräu­che zu ver­ein­heit­li­chen und po­li­tisch zu kon­trol­lie­ren. Das Busó­já­rás wur­de zwar wei­ter­hin ge­fei­ert, doch die of­fi­zi­el­le An­er­ken­nung und Un­ter­stüt­zung fehl­te größ­ten­teils. Erst nach dem Fall des Ei­ser­nen Vor­hangs und der Wie­der­her­stel­lung des un­ga­ri­schen Na­tio­nal­be­wußt­seins in den 1990er Jah­ren er­leb­te das Fest ei­ne groß­ar­ti­ge Re­nais­sance.

UNESCO-Welt­kul­tur­er­be und heu­ti­ge Be­deu­tung
Im Jahr 2009 wur­de das Mohácsi Busó­já­rás von der UNESCO in die Lis­te des im­ma­te­ri­el­len Kul­tur­er­bes auf­ge­nom­men. Die­se An­er­ken­nung mar­kiert den Hö­he­punkt der Ent­wick­lung des Fes­tes als na­tio­na­les Er­be und kul­tu­rel­les Sym­bol. Heu­te ist es nicht nur ein be­deu­ten­des Tou­ris­mus­ereig­nis, das jähr­lich Zehn­tau­sen­de von Be­su­chern aus al­ler Welt an­zieht, son­dern auch ei­ne wich­ti­ge Fei­er der un­ga­ri­schen Iden­ti­tät und Tra­di­ti­on.

Für die heu­ti­ge Ju­gend stellt das Busó­já­rás ei­ne wert­vol­le Brü­cke zur Ver­gan­gen­heit dar, denn es ist nicht nur ein Fest, das nicht nur die un­ga­ri­sche Ge­schich­te und Kul­tur wi­der­spie­gelt, son­dern auch die Idea­le von Frei­heit, Wi­der­stand und Ge­mein­schaft vermittelt.

Das Fes­ti­val dient auch als Sym­bol des Un­ab­hän­gig­keits­kamp­fes und kann druch­aus als Be­deu­tung der un­ga­ri­schen kul­tu­rel­len Au­to­no­mie ge­se­hen wer­den, ins­be­son­de­re in Zei­ten po­li­ti­scher und so­zia­ler Um­wäl­zun­gen.

Die Be­deu­tung des Busó­já­rás für die Ju­gend von heu­te
Für die her­an­wach­sen­de Ge­ne­ra­ti­on in Un­garn ist das Busó­já­rás mehr als nur ein Fest. Es ist ein le­ben­di­ges Bei­spiel für den Wi­der­stand ge­gen Fremd­herr­schaft und die Kraft der Ge­mein­schaft, da­ge­gen an­zu­ge­hen. Die Mas­ken, die von den Masz­ko­sok ge­tra­gen wer­den, sind nicht nur ein sym­bo­li­sches Mit­tel zur Ver­trei­bung des Win­ters, son­dern auch ein Sym­bol für den Mut und die Frei­heit, die in der Ge­schich­te Un­garns ei­ne ent­schei­den­de Rol­le ge­spielt haben.

Im heu­ti­gen Un­garn dient das Fes­ti­val als Er­in­ne­rung für die Ju­gend, die die Wer­te von Frei­heit, Kampf­geist und Ge­mein­schaft in ei­ner zu­neh­mend glo­ba­li­sier­ten Welt nicht ver­ges­sen sol­len, denn der Busó­já­rás er­in­nert dar­an, daß die Be­wah­rung der ei­ge­nen Iden­ti­tät und Kul­tur eben­so wich­tig ist wie der Wi­der­stand ge­gen Un­ter­drü­ckung – Leh­ren, die auch in der mo­der­nen Zeit erst recht von gro­ßer Be­deu­tung sind, denn dik­ta­to­ri­sche Be­stre­bun­gen und Ma­chen­schaf­ten gibt es heu­te lei­der im­mer noch und im­mer wie­der und über­all – meist von au­ßer­halb Un­garns, aber ge­gen den Frei­heits­wil­len der Un­garn!

Ich hof­fe, mit die­sem Bei­trag (und den vie­len an­de­ren hier auf mei­ner Welt­netz­sei­te) da­zu bei­tra­gen zu kön­nen, daß un­ga­ri­sche Frei­heits­den­ken wirk­lich ver­ste­hen zu ler­nen, da sie sich eben von NIEMANDEN, auch nicht von EU-Brüs­sel, ein­schrän­ken las­sen wol­len. – Ein sehr gu­ter Bei­trag zum Frei­heits­wil­len der Un­garn da­zu gibt es auch
> > > hier …