🇭🇺 Mohácsi Busójárás: A magyar identitás és szabadságakarat szimbóluma! 🇩🇪 Mohácsi Buscho-Festival: Ein Symbol ungarischer Identität und Freiheitswille!

A Mohácsi Busó­já­rás nemc­sak a magyar hagyomá­ny­ban mély­en gyö­ke­rező szo­kás, hanem az ellenál­lás, a sza­bad­ság és az eln­yomás elle­ni küz­de­lem szim­bólu­ma is, akár­me­ly­ik old­al­ról is érkez­zen (jelen­leg a dik­ta­tóri­kus Brüss­zel).

Az én dalom Busó­já­rás­ra három nyel­ven:
Zene — Rosa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

Der Mohácsi Busó­já­rás ist nicht nur ein Brauch, der tief in der unga­ri­schen Tra­di­ti­on ver­wur­zelt ist, son­dern auch ein Sym­bol für den Wider­stand, die Frei­heit und den Kampf gegen Unter­drü­ckung, egal von wel­cher Sei­te sie auch kom­men mag (aktu­ell das dik­ta­to­ri­sche Brüs­sel).

Mein Lied zum Buós­já­rás in drei Spra­chen:
Musik — Rosa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

A Mohácsi Busó­já­rás jelen­tő­sé­ge Magyar­or­szág szá­má­ra
A fesz­ti­vál a tör­té­nel­mi ese­mé­ny­e­ket kul­turá­lis ele­mek­kel ötvö­zi, és az évszáz­a­dok során oly­an jelen­tő­ség­re tett szert, ame­ly mess­ze túl­mu­tat Mohács hatá­rain. A mai magyar fia­ta­lok szá­má­ra a Busó­já­rás az erős ellenál­lás és önál­lóság élő pél­dá­ja lehet, ame­ly­re érde­mes töre­ked­ni, ezek oly­an érté­kek, ame­ly­ek ma is köz­pon­ti és fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be a magyar társ­ada­lom­ban, his­zen ezek az érté­kek ma is ves­zé­ly­ben vannak.


A mohácsi csa­ta (1526) és az oszmán megs­zál­lás
II. László magyar kirá­ly (1138–1163), II. Lajos 1516-tól 1526-ban bekö­vet­ke­zett halá­lá­ig ural­ko­dott. Ő nagy­bá­ty­ja, II. Vla­gy­iszlav kirá­ly halá­la után került a trón­ra, aki fér­fi örö­kös nél­kül halt meg. II. László 1526. augusz­tus 29-én halt meg a mohácsi csa­tá­ban, ame­ly a magyar tör­tén­e­lem egy­ik leg­dön­tőbb és leg­tra­gi­kus­abb csa­tá­ja. Ez az oszmán hads­er­eg­gel szem­beni vereség drá­mai vál­to­zás­hoz veze­tett a magyar tör­tén­el­em­ben, mert a térség oszmán uralom alá került, és az ország több részre sza­kadt. Szá­mos tör­té­nel­mi for­rás doku­men­tál­ja eze­ket az ese­mé­ny­e­ket, köz­tük kró­ni­kák és kora­beli fel­jegy­zé­sek, mint pél­dául Szűcs János tör­té­né­sz művei, vala­mi­nt más közép­ko­ri for­rá­sok, ame­ly­ek a kirá­ly halá­lát és a csa­ta követ­kez­mé­ny­eit tanú­sít­ják.

A vereség után a kirá­lyság jelen­tős rés­ze oszmán uralom alá került, ami alapo­san meg­vál­toztat­ta a magyar lakos­ság éle­tét és kul­túrá­ját. Mohács váro­sa ebben az idős­zak­ban nagy­mérték­ben elnépt­e­l­en­e­dett, lakói közül sokan csat­la­koz­tak a tör­ök ​​elle­ni ellenál­lás­hoz vagy elme­ne­kül­tek. A város újra­te­lepí­té­se csak a régió 1686-os fels­za­badulá­sa után kez­dő­dött, legyőz­ték az oszmá­no­kat.

A követ­ke­ző idős­zak­ban ezt a vidé­ket a kul­turá­lis soks­zí­nű­ség jel­le­mez­te, his­zen a külön­bö­ző etni­kumok, köz­tük a hor­vát mene­kült­ként a térség­be érke­ző soká­cok újra bené­pe­sí­tet­ték Mohác­sot. Ezek a népc­so­por­tok maguk­kal hoz­ták hagyomá­n­ya­ikat, ünne­pei­ket, szo­ká­sa­ikat – így a busó­já­rás szo­ká­sát is.


A busó­já­rás ere­de­te és első emlí­té­se
A Busó­já­rás a tava­szhoz és a tél kiű­zé­sé­hez kötő­dő hagyomá­n­y­os fesz­ti­vál. 1783-ban emlí­tik elős­zör, ami­kor a mohácsi­ak, különö­sen a soká­cok jelem­ze­ket ölt­öt­tek, hogy elűz­zék a telet és ünne­pel­jék a tava­sz bekös­zön­tét. A hagyomá­n­y­os visele­tek állat­bőr­ök­ből és kéz­zel fara­gott masz­kok­ból áll­tak, ame­ly­ek a tél gono­sz szel­le­m­ei­nek elű­zé­sé­re és a tava­sz üdvöz­lé­sé­re szol­gál­tak. A fesz­ti­vál­ra éven­te kerül sor, hagyomá­n­yo­san a téli napfor­duló utá­ni első hold­t­öl­te­kor, ami általá­ban február végén vagy már­ci­us ele­jén van.

A szo­kás a 18. száz­ad­ban tovább fejlő­dött, és egy­re inkább ünnepi szer­ve­zé­sű ese­mén­nyé vált. Idő­vel a fesz­ti­vál egy­re népszerűbb lett, különö­sen a Mohács kör­nyé­ki vidé­ke­ken. Ebben az idős­zak­ban nép­köl­tés­ze­ti és magyar mese­ele­mek­kel egés­zült ki, mély­ebb szim­bo­li­kus értel­met adva a fesz­ti­vál­nak. A jel­mez­be öltö­zés szo­ká­sa az elmúlt év ter­hei­től való megs­za­badulás és a köze­l­gő tava­szkez­det fogadt­a­tá­sá­nak eszkö­zé­vé vált.


Legen­dák kelet­ke­zé­se az oszmá­nok kiű­zé­sé­ről
A 19. száz­ad­ban fel­tá­madt az a ma már népszerű legen­da, hogy a soká­cok félel­me­tes álar­caik­kal és álruhá­ik­kal a tör­ö­kök ijesz­t­ge­té­sé­vel kiűz­ték az oszmá­no­kat Mohács­ról, és ezzel sza­ba­dí­tot­ták fel a terü­le­tet a megs­zál­lás alól.

Ez a legen­da az évti­ze­dek során öröklő­dött, és for­mál­ta a fesz­ti­vál kul­turá­lis fel­fo­gá­sát. A sza­bad­sághar­co­so­kat hős­ként ábrá­zol­ta, a busó­já­rást az ide­gen uralom elle­ni ellenál­lás­hoz kötöt­te.

Bár ezt a tör­té­ne­tet a tör­té­né­s­zek a népi legen­dák közé sor­ol­ják, és (még) nem iga­zol­ha­tó tör­té­nel­mi­leg, továb­bi mitoló­gi­ai dimen­ziót adott a fesz­ti­vál­nak. A Busó­já­rás sok magyar szá­má­ra ma is az eln­yomás elle­ni ellenál­lást és a sza­bad­ság védel­mét szim­bo­li­zál­ja, így fon­tos kul­turá­lis örök­ség.


Fejlő­dés a 19. és 20. száz­ad­ban
A 19. száz­ad­ban a helyi lako­sok egy­re inkább szer­vez­ték a busó­já­rást. A 20. század ele­jén a fesz­ti­vál már a régió leg­fon­tosabb ese­mé­nye volt. A fel­vo­nulás, ame­ly­en masz­ko­sok szá­zai vonul­tak végig az utcá­kon, egy­re nagyobb ünnep­ség­gé vált, ame­ly nemc­sak helyi, hanem orszá­gos láto­ga­tó­kat is von­zott. A fesz­ti­vált akko­ri­ban még erő­sen bef­olyá­sol­ták a mező­gaz­dasá­gi éves cik­lu­sok, különö­sen az a gon­do­lat, hogy a tél és a gono­sz szel­le­mek elű­zé­se tava­szt és jó ter­mést hoz majd.

Az 1945 utá­ni szo­cia­lis­ta Magyar­or­szá­gon a fesz­ti­vál nehéz sza­ka­s­zát élte át. Töre­ked­tek a hagyomá­n­y­os ünnepek és szo­ká­sok egy­sé­ge­sí­té­sé­re és poli­ti­k­ai ellenőr­zé­sé­re. Bár a busó­já­rást továb­bra is ünne­pel­ték, a hiva­t­alos elis­me­rés és támo­ga­tás nagy­ré­szt elma­radt. A fesz­ti­vál csak a vas­füg­gö­ny leom­lá­sa és a magyar nem­zettu­dat hely­reál­lí­tá­sa után, az 1990-es évek­ben élte nagy renes­záns­zát.


Az UNESCO Vilá­gör­ök­ség rés­ze és mai jelen­tő­sé­ge
2009-ben a Mohácsi Busó­já­rás fel­ke­rült az UNESCO szell­emi kul­turá­lis örök­ség lis­tá­já­ra. Ez az elis­me­rés a fesz­ti­vál nem­ze­ti örök­ség­gé és kul­turá­lis szim­bólum­má válá­sá­nak csúcs­pontját jelen­ti. Ma már nemc­sak turisz­ti­kai­lag jelen­tős ese­mé­ny, ame­ly éven­te több tíze­zer láto­ga­tót vonz a világ min­den tájá­ról, hanem a magyar iden­ti­tás és hagyomá­ny fon­tos ünne­pe is.

A mai fia­ta­lok szá­má­ra a Busó­já­rás érté­kes hidat jelent a múlt­hoz, his­zen nemc­sak a magyar tör­té­nel­met és kul­túrát tükrö­ző fesz­ti­vál, hanem a sza­bad­ság, az ellenál­lás és a közös­ség eszmé­it is köz­ve­tí­ti. A fesz­ti­vál – különö­sen poli­ti­k­ai és társ­adal­mi fel­for­dulás ide­jén a füg­get­len­sé­gi harc és a magyar kul­turá­lis autonó­mia fon­tos­sá­gá­nak szim­bólu­maként is fel­fog­ha­tó.

A fesz­ti­vál a füg­get­len­sé­gi harc és a magyar kul­turá­lis autonó­mia fon­tos­sá­gá­nak szim­bólu­maként is fel­fog­ha­tó, különö­sen a poli­ti­k­ai és társ­adal­mi fel­for­dulás ide­jén.


A busó­já­rás jelen­tő­sé­ge a mai fia­ta­lok szá­má­ra

Magyar­or­szá­gon a felnö­vek­vő generá­ció szá­má­ra a Busó­já­rás több, mint egy ünnep. Élő pél­dá­ja az ide­gen uralom elle­ni ellenál­lás­nak és az elle­ne fel­lé­pő közös­ség ere­jé­nek. A Masz­ko­sok által viselt masz­kok nemc­sak a tél elű­zé­sé­nek szim­bo­li­kus eszkö­zei, hanem annak a bátor­sá­gnak és sza­bad­sá­gnak a jel­ké­pe is, ame­ly Magyar­or­szág tör­té­nel­mé­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet játs­zott.

A mai Magyar­or­szá­gon a fesz­ti­vál arra emlé­kez­te­ti a fia­ta­lo­kat, hogy az egy­re glo­ba­li­zá­ló­dó világ­ban ne feled­kez­ze­nek meg a sza­bad­ság, a küz­dős­zel­lem és a közös­ség érté­keiről, mert a Busó­já­rás arra emlé­kez­tet, hogy meg kell őriz­ni a sajátunkat.mert a Busó­já­rás emlé­kez­tet arra, hogy saját iden­ti­tá­sunk és kul­túránk megőr­zé­se éppo­ly fon­tos, mint az eln­yomás­nak való ellenál­lás – ez a tanulság a modern idők­ben még fon­tosabb, mert dik­ta­tóri­kus törek­vé­sek és mes­ter­k­edé­sek saj­nos ma is, újra és újra, min­de­nütt – legin­kább Magyar­or­szág hatá­rain kívül­ről, de a magyarok sza­bad­sá­ga­ka­ra­ta elle­né­re!

Remé­lem, hogy ezzel a cik­kel (és sok másik­kal is itt a hon­l­apo­mon) hoz­zá­já­rul­ha­tok a magyaro­knak a sza­bad­gról való gon­dol­ko­dá­sá­nak való­di megérté­sé­hez, mert azt akar­ják, hogy SENKI ne akar­ja kor­lá­toz­ni őket, még EU-Brüss­zel sem. – A magyarok sza­bad­ság­vá­gyá­ról is van egy nagyon jó cikk
itt > > > >

Az én dalom Busó­já­rás­ra három nyel­ven:
Zene — Rosa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”


Mein Lied zum Busó­já­rás in drei Spra­chen:
Musik — Rosa von Zehn­le úr:
“Mohácsi busó­já­rás”

Die Bedeu­tung des Mohácsi Busó­já­rás für Ungarn
Das Fes­ti­val ver­bin­det his­to­ri­sche Ereig­nis­se mit kul­tu­rel­len Ele­men­ten und hat im Lau­fe der Jahr­hun­der­te eine Bedeu­tung erlangt, die weit über die Gren­zen Mohács hin­aus­reicht. Für die heu­ti­ge unga­ri­sche Jugend ist der Busó­já­rás ein leben­di­ges Bei­spiel für den star­ken Wider­stands­wil­len und die anstre­bens­wer­te Unab­hän­gig­keit, Wer­te, die bis heu­te eine zen­tra­le und wich­ti­ge Rol­le in der unga­ri­schen Gesell­schaft spie­len, da auch heu­te immer noch die­se Wer­te wei­ter bedroht sind.

Die Schlacht bei Mohács (1526) und die osma­ni­sche Besat­zung
König László II. von Ungarn (Lud­wig II.) regier­te von 1516 bis zu sei­nem Tod 1526. Er trat die Thron­fol­ge nach dem Tod sei­nes Onkels, König Vla­dis­laus II., an, der ohne männ­li­chen Erben starb. László II. starb in der Schlacht bei Mohács am 29. August 1526, die eine der ent­schei­dends­ten und tra­gischs­ten Schlach­ten in der unga­ri­schen Geschich­te dar­stellt. Die­ser Rück­schlag gegen die osma­ni­sche Armee führ­te zu einem dra­ma­ti­schen Umbruch in der unga­ri­schen Geschich­te, da die Regi­on infol­ge­des­sen unter osma­ni­sche Herr­schaft fiel und das Land in meh­re­re Tei­le geteilt wur­de. Es gibt vie­le his­to­ri­sche Quel­len, die die­se Ereig­nis­se doku­men­tie­ren, ein­schließ­lich Chro­ni­ken und Auf­zeich­nun­gen aus der Zeit, wie die Wer­ke des His­to­ri­kers János Szűcs und ande­re mit­tel­al­ter­li­che Quel­len, die den Tod des Königs und die Fol­gen der Schlacht bele­gen.

Nach der Nie­der­la­ge fiel gro­ße Tei­le des König­reichs unter osma­ni­sche Herr­schaft, was das Leben und die Kul­tur der unga­ri­schen Bevöl­ke­rung tief­grei­fend ver­än­der­te. Die Stadt Mohács wur­de in die­ser Zeit weit­ge­hend ent­völ­kert, da vie­le ihrer Ein­woh­ner in den Wider­stand gegen die Tür­ken zogen oder flo­hen. Erst nach der Befrei­ung der Regi­on 1686, als die Osma­nen besiegt wur­den, begann die Stadt sich wie­der zu besie­deln.

In der Fol­ge­zeit war die­se Regi­on von kul­tu­rel­ler Viel­falt geprägt, als ver­schie­de­ne Volks­grup­pen, dar­un­ter die Sokác, die als kroa­ti­sche Flücht­lin­ge in die Gegend kamen, Mohács erneut besie­del­ten. Die­se Volks­grup­pen brach­ten ihre Tra­di­tio­nen, Fes­te und Bräu­che mit – unter ande­rem auch den Brauch des Busó­já­rás.

Ursprün­ge und ers­te Erwäh­nung des Busó­já­rás
Der Busó­já­rás ist ein tra­di­tio­nel­les Fest, das mit dem Früh­ling und dem Ver­trei­ben des Win­ters in Ver­bin­dung steht. Es fand erst­mals im Jahr 1783 Erwäh­nung, als die Ein­woh­ner von Mohács, ins­be­son­de­re die Sokác, began­nen, sich zu ver­klei­den, um den Win­ter zu ver­trei­ben und die Ankunft des Früh­lings zu fei­ern. Die tra­di­tio­nel­le Ver­klei­dung bestand aus Tier­fel­len und hand­ge­schnitz­ten Mas­ken, die dazu dien­ten, die bösen Geis­ter des Win­ters zu ver­trei­ben und den Früh­ling will­kom­men zu hei­ßen. Das Fes­ti­val fin­det jähr­lich statt, tra­di­tio­nell am ers­ten Voll­mond nach der Win­ter­son­nen­wen­de, was nor­ma­ler­wei­se Ende Febru­ar oder Anfang März ist.
Der Brauch ent­wi­ckel­te sich im 18. Jahr­hun­dert wei­ter und wur­de zuneh­mend zu einer fest­lich orga­ni­sier­ten Ver­an­stal­tung. Im Lau­fe der Zeit erlang­te das Fest immer grö­ße­re Popu­la­ri­tät, beson­ders in den länd­li­chen Gebie­ten rund um Mohács. In die­ser Zeit kamen auch Ele­men­te der Volks­dich­tung und der unga­ri­schen Mär­chen­welt hin­zu, die dem Fest­ti­val eine tie­fe­re sym­bo­li­sche Bedeu­tung ver­lie­hen. Der Brauch der Ver­klei­dun­gen wur­de zu einem Mit­tel, um sich von den Belas­tun­gen des ver­gan­ge­nen Jah­res zu befrei­en und die Neu­an­fän­ge des kom­men­den Früh­lings zu begrü­ßen.

Die Legen­den­bil­dung um die Ver­trei­bung der Osma­nen
Im 19. Jahr­hun­dert ent­stand die heu­te popu­lä­re Legen­de, daß die Sokác mit ihren furcht­erre­gen­den Mas­ken und Ver­klei­dun­gen die Osma­nen aus Mohács ver­trie­ben haben, indem sie die Tür­ken erschreck­ten und so das Gebiet von der Besat­zung befrei­ten. Die­se Legen­de wur­de über die Jahr­zehn­ten hin­weg wei­ter­ge­tra­gen und präg­te die kul­tu­rel­le Wahr­neh­mung des Fes­tes. Sie stell­te die Frei­heits­kämp­fer als Hel­den dar und ver­band das Busó­já­rás mit dem Wider­stand gegen Fremd­herr­schaft.

Obwohl die­se Erzäh­lung von His­to­ri­kern als volks­tüm­li­che Legen­de ein­ge­ord­net wird und his­to­risch (noch) nicht (wirk­lich) beleg­bar ist, hat sie dem Fes­ti­val eine zusätz­li­che mytho­lo­gi­sche Dimen­si­on ver­lie­hen. Für vie­le Ungarn sym­bo­li­siert das Busó­já­rás heu­te noch den Wider­stand gegen Unter­drü­ckung und die Ver­tei­di­gung der Frei­heit, was es zu einem bedeu­ten­den kul­tu­rel­len Erbe macht.

Ent­wick­lung im 19. und 20. Jahr­hun­dert
Im 19. Jahr­hun­dert began­nen die loka­len Bewoh­ner, das Busó­já­rás immer mehr zu orga­ni­sie­ren. Zu Beginn des 20. Jahr­hun­derts war das Fest schon das wich­tigs­te Ereig­nis in der Regi­on. Der Fest­um­zug, bei dem Hun­der­te von Masz­ko­sok durch die Stra­ßen zogen, wur­de zuneh­mend zu einer gro­ßen Fei­er, die nicht nur loka­le, son­dern auch über­re­gio­na­le Besu­cher anzog. Das Fes­ti­val war zu die­ser Zeit noch stark von den land­wirt­schaft­li­chen Jah­res­zy­klen geprägt, ins­be­son­de­re von der Vor­stel­lung, daß das Ver­trei­ben des Win­ters und der bösen Geis­ter den Früh­ling und eine gute Ern­te ein­läu­te­te.

Im sozia­lis­ti­schen Ungarn nach 1945 erleb­te das Fest eine schwie­ri­ge Pha­se. Es gab Bestre­bun­gen, tra­di­tio­nel­le Fes­te und Bräu­che zu ver­ein­heit­li­chen und poli­tisch zu kon­trol­lie­ren. Das Busó­já­rás wur­de zwar wei­ter­hin gefei­ert, doch die offi­zi­el­le Aner­ken­nung und Unter­stüt­zung fehl­te größ­ten­teils. Erst nach dem Fall des Eiser­nen Vor­hangs und der Wie­der­her­stel­lung des unga­ri­schen Natio­nal­be­wußt­seins in den 1990er Jah­ren erleb­te das Fest eine groß­ar­ti­ge Renais­sance.

UNESCO-Welt­kul­tur­er­be und heu­ti­ge Bedeu­tung
Im Jahr 2009 wur­de das Mohácsi Busó­já­rás von der UNESCO in die Lis­te des imma­te­ri­el­len Kul­tur­er­bes auf­ge­nom­men. Die­se Aner­ken­nung mar­kiert den Höhe­punkt der Ent­wick­lung des Fes­tes als natio­na­les Erbe und kul­tu­rel­les Sym­bol. Heu­te ist es nicht nur ein bedeu­ten­des Tou­ris­mus­ereig­nis, das jähr­lich Zehn­tau­sen­de von Besu­chern aus aller Welt anzieht, son­dern auch eine wich­ti­ge Fei­er der unga­ri­schen Iden­ti­tät und Tra­di­ti­on.

Für die heu­ti­ge Jugend stellt das Busó­já­rás eine wert­vol­le Brü­cke zur Ver­gan­gen­heit dar, denn es ist nicht nur ein Fest, das nicht nur die unga­ri­sche Geschich­te und Kul­tur wider­spie­gelt, son­dern auch die Idea­le von Frei­heit, Wider­stand und Gemein­schaft ver­mit­telt.

Das Fes­ti­val dient auch als Sym­bol des Unab­hän­gig­keits­kamp­fes und der Bedeu­tung der unga­ri­schen kul­tu­rel­len Auto­no­mie gese­hen wer­den, ins­be­son­de­re in Zei­ten poli­ti­scher und sozia­ler Umwäl­zun­gen.

Die Bedeu­tung des Busó­já­rás für die Jugend von heu­te
Für die her­an­wach­sen­de Gene­ra­ti­on in Ungarn ist das Busó­já­rás mehr als nur ein Fest. Es ist ein leben­di­ges Bei­spiel für den Wider­stand gegen Fremd­herr­schaft und die Kraft der Gemein­schaft, dage­gen anzu­ge­hen. Die Mas­ken, die von den Masz­ko­sok getra­gen wer­den, sind nicht nur ein sym­bo­li­sches Mit­tel zur Ver­trei­bung des Win­ters, son­dern auch ein Sym­bol für den Mut und die Frei­heit, die in der Geschich­te Ungarns eine ent­schei­den­de Rol­le gespielt haben.

Im heu­ti­gen Ungarn dient das Fes­ti­val als Erin­ne­rung für die Jugend, die die Wer­te von Frei­heit, Kampf­geist und Gemein­schaft in einer zuneh­mend glo­ba­li­sier­ten Welt nicht ver­ges­sen sol­len, denn der Busó­já­rás erin­nert dar­an, daß die Bewah­rung der eige­nen Iden­ti­tät und Kul­tur eben­so wich­tig ist wie der Wider­stand gegen Unter­drü­ckung – Leh­ren, die auch in der moder­nen Zeit erst recht von gro­ßer Bedeu­tung sind, denn dik­ta­to­ri­sche Bestre­bun­gen und Machen­schaf­ten gibt es heu­te lei­der immer noch und immer wie­der und über­all – meist von außer­halb Ungarns, aber gegen den Frei­heits­wil­len der Ungarn!

Ich hof­fe, mit die­sem Bei­trag (und den vie­len ande­ren hier auf mei­ner Welt­netz­sei­te) dazu betra­gen zu kön­nen, daß unga­ri­sche Frei­heits­den­ken wirk­lich ver­ste­hen zu ler­nen, da sie sich eben von NIEMANDEN, auch nicht von EU-Brüs­sel, ein­schrän­ken las­sen wol­len. – Ein sehr guter Bei­trag zum Frei­heits­wil­len der Ungarn dazu gibt es auch
> > > hier …