🇭🇺 Nem úgy van, ahogy van! 🇩🇪 Es ist nicht so wie es ist!

🇭🇺 Úgy tűnik, jó hagyomán­nyá vált, hogy biz­on­y­os pill­ana­to­kat Újudv­ar­ban inkább kiha­gy­nak a fény­ké­pe­zés­ből, mint­sem hogy a köz­sé­gi archí­vum­ban hely­et kap­ja­nak.

🇩🇪 Es ist nicht so wie es ist! Es scheint inzwi­schen gute Tra­di­ti­on gewor­den zu sein, daß gewis­se Momen­te in Újud­var foto­gra­fisch lie­ber aus­ge­las­sen wer­den, als daß sie je im Gemein­de­ar­chiv Platz fän­den.

Már 2024 máso­dik advent­jén
is így tör­tént, ami­kor karác­sonyi dalo­mat adtam elő Újud­var szín­pa­dán, és ugyaní­gy szep­tem­ber 6‑én, a hagyomá­n­y­os fal­u­n­a­pon, ami­kor fel­lé­pé­sem – két dal bemu­ta­tá­sa („Szent Rita Újud­va­ron“ és „Újud­var Hym­nusz“) – lát­ha­tóan nem volt érde­mes rög­zí­tés­re. És tegnap, 2025. októ­ber 18-án a piac­té­ren is ugyaní­gy: stan­dom alig volt észre­ve­hetet­len, mégis tel­je­sen lát­hat­at­lan maradt a most köz­zé­tett Face­book-kép­ga­lé­riá­ban.

Ter­més­ze­te­sen nem kell
min­dent kép­pel megör­ökí­te­ni; néha azon­ban öröm­te­li vol­na, ha a kame­ra mögöt­ti szem oda is néz­ne, ahol való­ban tör­té­nik vala­mi – és nem csupán oda, ahol vala­ki éppen feláll.

Nem tartok igé­nyt nyil­vá­nos elis­me­rés­re – ez szá­mom­ra közöm­bös; több­ny­ire a hát­térben tevé­ke­ny­ke­dem. Amit tes­zek – és ez Újud­var­ra is érvé­nyes – belső indít­ta­tás­ból tör­té­nik, nem taps­vá­rás­ból.
Ennek elle­né­re meg­jegyez­he­tem, hogy a udva­ri­as­ság néha a fény­ké­pe­ző­gép kiol­dó­já­nak egyszerű megn­yomá­sá­ban is megny­il­vá­nul­hat.

A falub­an élő embe­rek elis­me­ré­se,
akik lát­ják a mun­ká­mat, szá­mom­ra így is ele­gen­dő. Barátsá­gos és őszin­te sza­va­ik min­den pózoló cso­port­ké­pet felül­múl­nak.

Így hát legy­en:
a köz­sé­gi fény­ké­pé­sz lenc­sé­je nyu­god­tan tovább­halad­hat, mert én a szív­ből jövő újud­va­ri tevé­ke­ny­sé­ge­im
(képesl­apok, szent­képek, három dal, eddig egy gyer­mek­könyv – felnőt­te­knek is -, továb­bi­ak kés­zül­nek)
emlé­két szí­ve­seb­ben rög­zí­tem magam.
Így a fény­ké­pei­men a jövő­ben is lát­ha­tó lesz, mi is tör­tént való­já­ban.

Min­den­ki­nek min­den jót!

So war es bereits am 2. Advent 2024,
als ich mein Weih­nachts­lied für Újud­var auf der Büh­ne vor­stell­te und so war es auch am 6. Sep­tem­ber beim jähr­li­chen Dorf­fest, als mein Auf­tritt – die Vor­stel­lung zwei­er Lie­der („Szent Rita Újud­va­ron“ und „Újud­var Hym­nusz“) – kei­ner Auf­nah­me wür­dig war. Und ges­tern, am 18. Okto­ber 2025, eben­so auf dem Markt­platz: mein Stand war kaum zu über­se­hen und doch blieb er in der nun ver­öf­fent­lich­ten Face­book-Bil­der­ga­le­rie gänz­lich unsicht­bar.

Natür­lich muß nicht alles,
was geschieht, im Bild fest­ge­hal­ten wer­den; doch manch­mal wäre es erfreu­lich, wenn das Auge hin­ter der Kame­ra auch dort hin­sä­he, wo tat­säch­lich etwas geschieht – und nicht nur, wo sich etwas stellt.

Ich erhe­be kei­nen Anspruch auf öffent­li­che Wür­di­gung – das ist mir wurscht; ich wir­ke zumeist im Hin­ter­grund. Was ich tue (und das gilt auch für Újud­var) geschieht aus inne­rem Antrieb, nicht aus dem Wunsch nach Bei­fall. Den­noch darf ich wohl anmer­ken, daß Höf­lich­keit bis­wei­len auch im schlich­ten Drü­cken des Aus­lö­sers einer Kame­ra bestehen kann.

Die Aner­ken­nung der Men­schen hier im Ort,
die mein Tun wahr­neh­men, genügt mir ohne­hin. Ihre freund­li­chen und ehr­li­chen Wor­te erset­zen jedes gestell­te Grup­pen­fo­to.

Und so sei es denn:
künf­tig darf die Lin­se der Gemein­de­fo­to­gra­fin getrost wei­ter­zie­hen, denn ich hal­te die Erin­ne­rung an mei­ne von Her­zen kom­men­den Enga­ge­ments für Újud­var
(Post­kar­ten, Hei­li­gen­bil­der, drei Lie­der, bis­lang ein Kin­der­buch – auch für Erwach­se­ne -, wei­te­res ist in Pla­nung)
lie­ber selbst fest.
So sehe ich auf die­sen Bil­dern wenigs­tens auch in Zukunft noch, was wirk­lich war.

Allen alles Gute!