🇩🇪 24. Juni: Die Sommersonnenwende und die Mittsommernacht in Ungarn 🇭🇺 június 24-én: Nyári napforduló és Szentivánéj Magyarországon

🇩🇪 Die Som­mer­son­nen­wen­de (Nyá­ri Napfor­duló) ist ein Astro­no­mi­sches Ereig­nis und die Mitt­som­mer­nacht um Sankt Johan­nis­nacht (Szent Iván-éj) ist ein tra­di­tio­nel­les Fest in Ungarn, die bei­de eine sehr lan­ge Geschich­te hat. Wer, vor allem von den Deut­schen, das Feu­er, Tan­zen und Musi­zie­ren sehen möch­te, hier ein Video aus Eger zur Ein­stim­mung mei­nes Bei­tra­ges:
https://t1p.de/hu-2024–06-johannistag
🇭🇺 A nyá­ri napfor­duló csil­la­gás­za­ti ese­mé­ny, a Szent Iván-éj pedig hagyomá­n­y­os ünnep Magyar­or­szá­gon, mind­ket­tő igen nagy múl­tra tek­int viss­za. Ha sze­ret­né­tek lát­ni – főleg a néme­tek – tüzet, tán­cot és zené­lést, itt egy videó Eger­ből, hogy han­gu­la­tot adjon a bejegy­zé­sem­hez.

🇩🇪 Der klei­ne unga­risch-his­to­ri­scher Rück­blick zeigt auf, daß es bei­de Tra­di­tio­nen schon seit Urzei­ten gibt.

Vor­christ­li­che Zeit
Bereits in die­ser hat­ten die Ungarn, wie vie­le ande­re euro­päi­sche Völ­ker, Bräu­che und Ritua­le, die mit der Som­mer­son­nen­wen­de ver­bun­den waren. Die­se Ritua­le dreh­ten sich um die Anbe­tung der Son­ne und die Fei­er des Lebens, der Frucht­bar­keit und der Natur, da dies die Lebens­eli­xie­re der Men­schen sind.

Mit­tel­al­ter
Mit der Chris­tia­ni­sie­rung Ungarns im 11. Jahr­hun­dert wur­de die Som­mer­son­nen­wen­de in das christ­li­che Fest des Hei­li­gen Johan­nes (Szent Iván) inte­griert. Szent Iván ist die unga­ri­sche Form von Sankt Johan­nis, der den Meis­ten als der Hei­li­ge Johan­nes der Täu­fer durch die Tau­fe Jesus am Jor­d­an­fluß bekannt ist.
Das Fest wur­de wei­ter­hin mit Feu­er gefei­ert, wobei die christ­li­che Sym­bo­lik über­nom­men wur­de. Das Feu­er sym­bo­li­sier­te nun auch die Erleuch­tung durch den Glau­ben und die Rei­ni­gung der See­le.

Frü­he Neu­zeit
Im 16. und 17. Jahr­hun­dert blie­ben die­se Tra­di­tio­nen und Fei­er­lich­kei­ten weit­ge­hend unver­än­dert. Die Dorf­ge­mein­schaf­ten ver­sam­mel­ten sich am Vor­abend des 24. Juni, um gro­ße Feu­er zu ent­zün­den, zu tan­zen, zu sin­gen und ver­schie­de­ne Ritua­le zur Fei­er der Frucht­bar­keit und des Lebens durch­zu­füh­ren.

19. Jahr­hun­dert
Mit der Natio­nal­ro­man­tik und dem Wie­der­auf­le­ben von Volks­bräu­chen wur­de auch Szent Iván-éji wei­ter belebt und wei­ter geför­dert. Das Inter­es­se an tra­di­tio­nel­len unga­ri­schen Bräu­chen nahm wei­ter zu und die Fes­te gewan­nen immer mehr an Bedeu­tung und ver­stan­den sich zudem als untrenn­ba­rer Teil der unga­ri­schen Geschich­te, Kul­tur und Iden­ti­tät.

20. Jahr­hun­dert
Trotz der Moder­ni­sie­rung, der poli­ti­schen und gesell­schaft­li­chen Umwäl­zun­gen, ins­be­son­de­re wäh­rend der sozia­lis­tisch-kom­mu­nis­ti­schen Ära, blieb der Szent Iván-éji Fest erstaun­li­cher­wei­se ein leben­di­ger Brauch, vor allem in länd­li­chen Gebie­ten, auch wenn das die dama­li­gen Kom­mu­nis­ten über­haupt nicht gern sahen.

In den 1960er und 1970er Jah­ren för­der­ten dann aber die kom­mu­nis­ti­schen Regie­run­gen in vie­len ost­eu­ro­päi­schen Län­dern, ein­schließ­lich in Ungarn nicht nur den Szent Iván-éji, son­dern gene­rell und ver­stärkt vie­le tra­di­tio­nel­le Volks­fes­te. Dies geschah oft im Rah­men einer Poli­tik der Kul­tur­för­de­rung und Volks­kul­tur­pfle­ge, unab­hän­gig von reli­giö­sen Bedeu­tun­gen. Die­se Fes­te wur­den oft neu inter­pre­tiert oder säku­la­ri­siert, um sie von ihren reli­giö­sen Wur­zeln zu lösen und sie im ideo­lo­gi­schen Rah­men des Staa­tes zu inte­grie­ren, also zu miß­brauchen. In die­sem Fall aber gut, denn so konn­ten die Ungarn alte Tra­di­tio­nen pfle­gen und zum Erhalt bei­tra­gen.

Gegen­wart
Heu­te wird Szent Iván-éji in vie­len Tei­len Ungarns noch immer gefei­ert, sowohl in städ­ti­schen als auch in länd­li­chen Gebie­ten. Die Fei­er­lich­kei­ten umfas­sen das Ent­zün­den von Feu­ern, Volks­tän­ze, Musik und ver­schie­de­ne ande­re Ritua­le, so zum Bei­spiel das Sprin­gen über das Feu­er (der zwi­schen­zeit­lich geäu­ßer­te Wunsch wird erfüllt), das Sam­meln von Heil­kräu­tern (Samm­le neun Sor­ten in einem Strauß, trock­ne sie, bewah­re sie auf und sie wer­den dich ein Jahr lang gesund hal­ten) und das Auf­stel­len von Krän­zen aus Blu­men und Far­nen.

Die Szent Iván-éji Volks­brauch bleibt also wei­ter­hin ein leben­di­ger Teil des unga­ri­schen Kul­tur­er­bes und sym­bo­li­siert die Ver­bin­dung zwi­schen Ver­gan­gen­heit und Gegen­wart, zwi­schen Tra­di­ti­on und Moder­ne und zwi­schen Mensch und Natur.

Quint­essenz
Es han­delt sich hier also um zwei ein­zel­ne Ereig­nis­se die zusam­men­hän­gen und zusam­men began­gen wer­den: Die Som­mer­son­nen­wen­de (nyá­ri napfor­duló) als ein astro­no­mi­sches Ereig­nis um den 20. oder 21. Juni und die Mitt­som­mer­nacht (Szent Iván-éji), die ein tra­di­tio­nel­les Fest in der Nacht vom 23. auf den 24. Juni ist, ver­knüpft mit dem christ­li­chen Johan­nis­tag.

🇭🇺 Ez a rövid magyar­tör­té­ne­ti áttek­in­tés azt tár­ja fel, hogy mind­két hagyomá­ny ősi­dők óta léte­zik.

A keresz­té­ny­ség előt­ti idők
A magyar­sá­gnak – sok más euró­pai néphez hason­lóan – már vol­tak szo­ká­sai, rituá­léi a nyá­ri napfor­dulóhoz kapc­soló­dóan. Ezek a rituá­lék a napimá­dat, az élet, a ter­mé­ke­ny­ség és a ter­més­zet ünne­plé­se körül forog­tak, mivel ezek az embe­rek élte­tő ele­mei.

Közép­kor
A 11. századt­ól Magyar­or­szá­gon elter­jedt a keresz­té­ny­ség, a száz­a­dok foly­amán a nyá­ri napfor­duló beépült a keresz­té­ny Szent Iván ünne­plé­sé­be. A Szent Iván a Szent János magyar for­má­ja, ame­ly­et leg­töb­ben Keresz­telő Szent Jáno­sként ismer­nek Jézus meg­ke­resz­tel­ke­dé­se révén a Jor­dá­ban.
Az ünne­pet továb­bra is tűz­zel ünne­pel­ték, átvé­ve a keresz­té­ny szim­bo­li­kát. A tűz, azaz a fény immár a hit álta­li meg­vilá­go­s­o­dást és a lélek meg­tisz­tulá­sát is szim­bo­li­zál­ta.

Kora újkor
A 16. és 17. száz­ad­ban ezek a hagyomá­n­yok és ünnepek nagy­já­ból vál­to­zat­la­nok marad­tak. A falu­si közös­ségek júni­us 24‑e előes­té­jén gyűl­tek öss­ze, hogy nagy tüzet gyújtsa­nak, tán­col­ja­nak, éne­kel­je­nek és külön­fé­le szert­ar­tá­so­kat végez­ze­nek a ter­mé­ke­ny­sé­get és az éle­tet ünne­plően.

19. század
A nem­ze­ti roman­ti­ká­val és a néps­zo­ká­sok újjá­é­le­dé­sé­vel a Szent Iván-éj megün­ne­plé­se tovább éledt és népszerűs­ödött. A hagyomá­n­y­os magyar szo­ká­sok irán­ti érde­klő­dés tovább nőtt, az ünnepek egy­re fon­tosab­bá vál­tak, és a magyar tör­tén­e­lem, kul­túra és iden­ti­tás elvá­lasz­t­hat­at­lan rés­zé­nek tek­in­tet­tek.

20. század
A moder­ni­zá­ció, a poli­ti­k­ai és társ­adal­mi fel­for­dulá­sok elle­né­re, különö­sen a szo­cia­lis­ta-kom­mu­nis­ta kors­zak­ban, a Szent Iván-éji néps­zo­kás meglepő módon élő szo­kás maradt, különö­sen vidé­ken, még akkor is, ha a kora­beli kom­mu­nis­ták egyál­talán nem sze­ret­ték.

Az 1960-as és 1970-es évek­ben szá­mos kelet-euró­pai ország­ban, így Magyar­or­szá­gon is a kom­mu­nis­ta kor­má­ny­zat nemc­sak a Szent Iván-éji szo­kástt népszerű­sí­tet­te, hanem általá­ban és egy­re inkább szá­mos hagyomá­n­y­os népün­ne­pé­lyt is. Ez gya­kran a kul­túra népszerű­sí­té­sét és a populá­ris kul­túra ápolá­sát cél­zó poli­ti­ka rés­zeként tör­tént, füg­get­le­nül a val­lá­si jelen­té­sek­től. Eze­ket a fesz­ti­vá­lo­kat gya­kran újraértel­mez­ték vagy sze­ku­la­ri­zál­ták, hogy elvá­lass­zák őket val­lá­si gyö­ke­reik­től, és beépül­je­nek az állam ideoló­gi­ai kere­tei közé, azaz viss­zaél­je­nek velük. Ebben az eset­ben ez jó volt, mert ez azt jelen­tet­te, hogy a magyar­ság meg tud­ta őriz­ni a régi hagyomá­n­yo­kat és hoz­zá­já­rult azok megőr­zé­sé­hez.

A jelen
Ma is Magyar­or­szág szá­mos pontján ünne­plik a Szent Iván-éjit, váro­son és vidé­ken egyaránt. Az ünnep­ségek közé tarto­zik a tűz­gyúj­tás, a nép­tánc, a zene és a külön­fé­le egyéb rituá­lék, mint a tüzek átu­grá­sa (ha köz­ben egy kívánsá­gra gon­dolsz, az tel­je­sül), gyó­gynö­vé­ny­ek gyűj­té­se (kilenc félét gyűjts cso­korba, szá­rítsd meg, tartsd meg és egy évig megőr­zi az egé­s­zsé­ged), virág- és páfrá­ny­kos­zorúk kés­zí­té­se.

A Szent Iván-éji hagyomá­ny tehát a magyar kul­turá­lis örök­ség élő rés­ze marad, és a múlt és jelen, a hagyomá­ny és a modern, vala­mi­nt az ember és a ter­més­zet kapc­so­la­tát szim­bo­li­zál­ja.

Kvint­ess­zen­cia
Két különál­ló ese­mé­ny­ről van szó, ame­ly­ek egymás­hoz kapc­solód­nak és együtt ünne­plik őket: a nyá­ri napfor­duló, mint csil­la­gás­za­ti ese­mé­ny, júni­us 20‑a vagy 21‑e körül, és a Szen­ti­vá­néj, ame­ly egy hagyomá­n­y­os ünnep júni­us 23-áról 24-iké­re vir­ra­dó éjs­za­ka, ame­ly a keresz­té­ny Szent Iván-naphoz kötő­dik.