🇭🇺 Ebben a szövegben (tömören) megosztom veletek a személyes utamat a szabadság és a természeti törvényekkel összhangban lévő élet felé. – Az önmeghatározásról, a belső tisztánlátásról és a saját út megtalálásáról szól, eltávolodva az adott ösvényektől.
🇩🇪 In diesem Text teile ich meine persönliche Reise zu einem Leben in Freiheit und im Einklang mit dem Naturrecht. – Es geht um Selbstbestimmung, innere Klarheit und das Finden des eigenen Weges abseits vorgegebener Pfade.
🇭🇺 Betekintést nyerhettek a gondolatvilágomba, és abba, hogyan hagytam magam mögött a társadalmi korlátokat, hogy a saját elképzeléseim szerint éljek, amely nem árt a társadalomnak, inkább javára válik.
Ezért MINDENKIT arra kérek, hogy ossza meg velem azokat a tapasztalatokat és meglátásokat, amelyek egy teljesebb és hitelesebb létezéshez vezettek.
Ez a szöveg egy sor elmélkedés kezdete, amelyet a jövőben itt fogok tovább vizsgálni, és amelyben aktív részvételetekre számítok.
Egy barátom írta nekem ma, hétfőn ezt a jókívánságot: „Kezdődjön jól az új hét!”
Eredetileg röviden akartam válaszolni, de egy hosszabb gondolatmenetté alakult, ami valójában már egy ideje foglalkoztatott, és most kezdem leírni, a jövőben pedig bővebben kifejtem.
Köszönöm,
de minden napom nagyon jól indul, mert már nem hagyom, hogy a napjaimat megtervezzék helyettem, hanem magam tervezem! Már nem teszek különbséget aközött, hogy melyik nap melyik – nekem minden nap vasárnap, legyen bár az szerda vagy péntek. Sok mindent már nem úgy látok, ahogy gyerekkoromtól fogva tanítottak minket, mert évek óta száz százalékig és mindig a természeti törvények szerint élem a saját életemet, amely, mint tudjuk, nemcsak az alkotmányos törvények felett áll, hanem minden törvény anyja is.
Ledobtam magamról az idegen elvárások láncait,
amelyek egykor láthatatlan bilincsekként fonódtak az elmém és a szívem köré, hogy mindkettőt korlátozzák. Amit egykor igazságként tanítottak, azt most már csak idegen hangok, idegen szabályozások és külföldi kényszer visszhangjának tekintem. Már nem hallom és nem látom őket, és már régen felhagytam azzal, hogy alávessem magam ennek a kényszernek. A saját utamat járom, nem azon az úton, amelyet nekem építettek, hanem egyenesen a vakvilágban, ahol a reggeli harmat még érintetlenül pihen – felfrissít, amikor mezítláb érzékelem a föld energiáját, magamba szívom annak erejét, és olyan vitalitással töltöm fel belső lényemet, hogy az egész nap kreatív alkotássá változik.
A belső iránytűm
nem egy idegen mágnestűt követ – oda mutat, ahol az élet összhangban lélegzik a lelkiismeretemmel. Már nem külső ingerek, idők, címek vagy vélemények irányítanak, a politika, a hazug média és propaganda pedig semmiképpen nem. Teljesen elszakítottam magam ettől a mizantróp rendszertől, ezért már nem figyelem és nem követem. Ehelyett önmagam csendjébe burkolóztam, mint egy szikla, amelyet a szél nem tud meghajlítani, csak súrol – de soha nem tudja megrázni, nemhogy elmozdítani.
Saját magam törvénye vagyok, és a természeti törvények szerint cselekszem, mert a legmagasabb törvény az, amely a szívben lakozik, és a természet és az igazság rendje szerint mérhető – nem bekezdések és formulák alapján, amelyek másoknak diktálnak, és megfogalmazóikra nem vonatkoznak, csak az emberiség többi részére. De a természeti törvény nem rendelkezik az ilyen fajta emberi uralomról, ezért számomra már nem releváns.
Ha ezt felismerted,
többé nem akarsz majd visszatérni a kívülről rád erőltetett kötelességek labirintusába – ahol a gondolatok szabványosítottak, az érzések kontrolláltak, és a lelkek engedelmességi fűzőbe vannak kényszerítve, ahol az életet már nem tapasztalják, hanem csupán irányítják, és az emberek elidegenednek önmaguktól –, míg csak működnek, de már nem éreznek. Ha ezt felismerted és átláttad, nem fogsz visszatérni a maszkok, hazugságok és korlátok világába, hanem föléjük emelkedsz – csendes „engedetlenségben”, a belső szabadságból fakadóan. Az úgynevezett engedetlenség azonban jelentős a szabadságvágy szempontjából, amikor elveszik tőle, mert az engedetlenség egy láncszem a szabad gondolkodás, a szabadság és a szabadnak maradás láncolatában, így összekötve azt az állapotot, amelyben az ember valóban önmaga.
Röviden:
Már nem vagyok része egy külsőleg meghatározott programnak – én vagyok saját létezésem és cselekedeteim törhetetlen forráskódja.
Megértettem: Az igazi szabadság ott kezdődik, ahol a félelem (ami soha nem volt bennem) véget ér. Nem a büntetéstől vagy a veszteségtől való félelem, hanem a valahová nem tartozás mélyebb félelme – attól, hogy nem működöm egy olyan rend gépezetében, ami soha nem volt az enyém.
Úgy döntöttem, hogy többé nem játszom a statiszta szerepét mások darabjaiban, mert színészi képességeim nemcsak a saját darabjaim előadását érdemlik meg, hanem azt is, hogy a saját színházamban tegyem meg, mert a kreatív ötletek gazdagságával mindig megéri hosszú távon működtetni egy ilyen házat.
Rájöttem: Nem azért vagyok szabad, mert azt tehetem, amit akarok – hanem azért vagyok szabad, mert már nem kell azt tennem, amit nem akarok – és így, ami nem vagyok.*
Nem kell többé valamivé „válnom”, mert vagyok. És ami vagyok, az elég nekem és a társadalomnak. Ez a megértés a következőkre emlékeztet:
René Descartes (1596 – 1650)
„Gondolkodom, tehát vagyok!”
Rosa von Zehnle úr (1960)
„Vagyok, tehát gondolkodom!”
A meglátásaim többé nem vitathatóak. Nem választás, szavazás és fenntartás tárgyai. Olyanok, mint a nap: nem kell jóváhagyás ahhoz, hogy ragyogjon. Megtanultam, hogy az egyszer kialakított alapelveknek nem kell semmihez sem igazodniuk – sem a többséghez, sem a tekintélyekhez, mert ami belső belátásból születik, nem igényel külső legitimációt. Az ilyen alapelvek megállnak önmagukban: mélyebben gyökereznek, mint bármely más vélemény, és olyan vezérelveket hordoznak magukban, amelyek nem képezik vita tárgyát, hanem elismertek – a dolgok természetes mértékével összhangban.
Ezért ötven év után,
2010 óta gyökeresen elszakadtam a rendszertől – nem dacból, nem haragból, hanem tisztánlátásból, észszerűségből és önvédelemből. A rendszer engedelmességet követel, de én csak a lelkiismeretem szavát követem; alkalmazkodást követel, de én az igazmondást választom; kontrollálni akar – de én a bizalmat választom: az életben, a természet rendjében, abban, ami örökké érvényes a szerződéseken és a szabályozásokon túl.
Nem „fordultam el” – egyszerűen továbbléptem, magam mögött hagyva a régi, rozsdás és lassan gyengülő fogaskerekeket, amelyek még mindig szüntelenül forognak, de valójában nem haladnak előre, mert már nem tartják karban őket úgy, mint régen.
Hangos maradok, annak ellenére, hogy belül elcsendesedtem – és ebben a hangos csendben megtaláltam azt, amit senki más nem tud megadni nekem: békét, harmóniát, fejlődést – és a szabadságot, hogy teljesen önmagam lehessek, hamisítatlan, meghajlás nélkül élő, mégis gyökeret verve abban a társadalomban, amelynek most sokat adhatok vissza egy új, egyedi és hiteles módon, és ezt évek óta teszem is.
… Az esszé később folytatódik! …
* írta: Rosa von Zehnle úr.
🇩🇪 Zu erwarten sind Einblicke in meine Gedankenwelt und wie ich gesellschaftliche Zwänge hinter mir gelassen habe, um ein Leben nach meinen eigenen Vorstellungen zu führen, das jedoch der Gesellschaft nicht schadet, eher ein Gewinn darstellt.
Ich lade also ALLE ein, meine Erfahrungen und Erkenntnisse zu teilen, die mich zu einem erfüllteren und authentischeren Dasein geführt haben. – Dieser Text ist der Beginn einer Reihe von Betrachtungen, die ich hier in Zukunft weiter vertiefen werde und wo ich auf rege Beteiligung hoffe.
Ein Freund schrieb mir heute zum Montag:
„Einen guten Start in die neue Woche!”
Ich wollte erst kurz antworten, aber daraus wurden dann doch längere Gedankengänge, die mich eigentlich schon seit geraumer Zeit bewegten und wo ich gerade beginne, diese aufzuschreiben und künftig erweitern werde.
Danke Dir,
aber mein Start ist jeden Tag aufs neue sehr gut, da ich mir nicht mehr die Tage vorgestalten lasse, sondern es selbst tue! Ich unterscheide auch nicht mehr, welcher Tag was ist – Sonntag ist bei mir jeden Tag, so wie auch Mittwoch oder Freitag. Ich sehe vieles nicht mehr so, wie man es uns von klein auf eingetrichtert hat, denn ich lebe seit vielen Jahren zu hundert Prozent mein eigenes Leben und immer nach dem Naturrecht, welches ja bekanntlich nicht nur über dem Staatsrecht steht, sondern die Mutter aller Rechte ist.
Ich habe die Ketten fremder Erwartungen abgestreift,
die mir einst wie unsichtbare Fesseln um Geist und Herz gelegt wurden, um beides einzuengen. Was einst als Wahrheit gelehrt wurde, betrachte ich heute als bloßes Echo fremder Stimmen, fremder Bestimmungen und fremden Zwanges. Ich höre und sehe sie nicht mehr und ich unterwerfe mich auch diesen Zwang (schon lange) nicht mehr (Eigentlich schon seit meiner Kinderzeit, wo ich unter den Lehrern, Erziehern und anderen vermeintlichen Pädagogen immer als renitent galt, was jedoch alle Leerkörper mit Resilienz verwechselten, die sie natürlich nicht kannten – zumindest spürte ich es nicht.). Ich gehe meinen eignen Weg und den nicht auf der Straße, die man mir baute, sondern querfeldein, wo der Tau am Morgen noch unberührt ruht – er erfrischt mich, wenn ich mit nackten Füßen die Energie der Erde spüre, die meinen Körper durchdringt, ihre Kraft in mich aufnehme und sich mein Innerstes mit solcher Lebendigkeit erfüllt, daß sie sich den ganzen Tag über in schöpferische Kreativität verwandelt.
Mein innerer Kompaß
folgt nicht der Nadel eines fremden Magneten – er zeigt dorthin, wo das Leben im Einklang mit dem Gewissen atmet. Ich bin nicht mehr steuerbar durch äußere Reize, nicht durch Uhrzeiten, Titel, Meinungen, Lob, Tadel … und schon gar nicht durch Politik, Lügenmedien und Propaganda. Ich habe mich völlig entkoppelt von der Mechanik dieses menschenfeindlichen Systems und darum beachte und folge ich es nicht mehr, sondern ich ruhe in mir selbst wie ein Fels, den der Wind nicht zu beugen vermag, der ihn bloß streift – doch niemals erschüttert und schon gar nicht bewegen oder gar versetzen kann.
Ich bin mir selbst Gesetz und handele nach dem Naturrecht, denn das höchste Recht ist das, welches im Herzen wohnt und sich an der Ordnung der Natur und der Wahrheit mißt – nicht an Paragraphen und Formularen die Andere bestimmen und nicht für sie bestimmt sind, sondern nur für den Rest der Masse der Menschen gelten sollen. Doch das Naturrecht sieht diese Art der menschlichen Beherrschung nicht vor und deshalb ist das für mich nicht mehr relevant.
Wer das einmal erkannt hat,
der wird nicht mehr zurückkehren wollen in das Labyrinth der fremdbestimmten Pflichten – dorthin, wo Gedanken genormt, Gefühle gelenkt und Seelen in Korsetts aus Gehorsam gezwungen werden, dorthin wo das Leben nicht mehr erlebt, sondern nur verwaltet wird und der Mensch sich selbst entfremdet – bis er nur noch funktioniert, aber nicht mehr fühlt. Wer das erst einmal erkannt und durchschaut hat, kehrt nicht zurück in die Welt der Masken, Lügen und Zwänge, sondern erhebt sich darüber – in stillem „Ungehorsam‟, geboren aus innerer Freiheit. Der sogenannte Ungehorsam ist aber bedeutsam für den Freiheitswillen, wenn einem diese entzogen wird, denn Ungehorsam ist ein Glied in der Kette des Freidenkens, des Freiseins und des Freibleibens und verbindet so jenen Zustand, in dem der Mensch wahrhaft er selbst ist.
Kurz:
Ich bin kein Teil mehr eines fremdbestimmten Programms – ich bin der nicht knackbare Quellcode meines eigenen Daseins und Handelns.
Ich habe verstanden: Wahre Freiheit beginnt dort, wo die Angst (die ich nie hatte) aufhört. Nicht die Angst vor Strafe oder Verlust, sondern die tiefere Angst, nicht dazuzugehören – nicht zu funktionieren im Räderwerk einer Ordnung, die nie die meine war.
Ich habe mich entschlossen, nicht länger die Rolle eines Komparsen im Theaterstück anderer zu spielen, denn meine Fähigkeiten als Akteur sind es wert, nicht nur mein eigenes Stück aufzuführen, sondern dies in meinem Theater zu tun, denn bei meiner Fülle kreativen Ideen lohnt es sich allemal, ein solches Haus auf langer Sicht zu führen.
Ich habe erkannt: Frei bin ich nicht, weil ich tun kann, was ich will – sondern frei bin ich, weil ich nicht mehr tun muß, was ich nicht will – und somit nicht bin.*
Ich muß nichts mehr „werden‟, denn ich bin. Und was ich bin, das ist genug für mich und die Gesellschaft. Dieses Verständnis erinnert mich an:
René Descartes (1596 – 1650)
„Ich denke, also bin ich!‟
Rosa von Zehnle úr (1960)
„Ich bin, also denke ich!‟
Die Erkenntnisse, die ich (er)lebe, sind für mich nicht mehr diskutierbar. Sie stehen nicht zur Wahl, nicht zur Abstimmung, nicht unter Vorbehalt. Sie sind wie die Sonne: Sie braucht keine Zustimmung, um zu scheinen. Ich habe gelernt, daß gewonnene Grundprinzipien sich nicht an irgendetwas halten müssen – nicht an Mehrheiten, nicht an Autoritäten, denn was aus innerer Einsicht geboren wurde, bedarf keiner äußeren Legitimation. Solche Prinzipien stehen für sich selbst: Sie wurzeln tiefer als jede andere Meinung und tragen Leitsätze in sich, die nicht zu verhandeln sind, sondern erkannt wurden – in Übereinstimmung mit dem natürlichen Maß der Dinge.
Darum habe ich mich nach fünfzig Jahren,
also seit 2010, radikal vom System gelöst – nicht im Trotz, nicht aus Wut, sondern aus Klarheit, mit Verstand und aus Selbstschutz. Das System verlangt Gehorsam, ich aber folge nur noch dem Ruf meines ungehorsamen Gewissens; es fordert Anpassung, ich aber wähle Wahrhaftigkeit; es will Kontrolle – ich aber wähle Vertrauen: in das Leben, in die Ordnung der Natur, in das, was jenseits von Verträgen und Verordnungen ewig gültig ist.
Ich habe mich nicht „abgewendet‟ – ich bin schlicht weitergegangen und hinter mir blieb das alte, rostige und langsam schwächelnde Getriebe, das sich noch klappernd dreht, aber nicht mehr wirklich vorwärtskommt, weil es nicht wie einst gewartet wird.
Ich bleibe weiter laut, auch wenn ich innerlich still geworden bin – und in dieser lauten Stille fand ich, was mir niemand geben kann: Frieden, Einklang, Entfaltung – und die Freiheit, ganz ich selbst zu sein: unverstellt, ungebeugt, lebendig und doch in der Gesellschaft verwurzelt, der ich nun aufs neue, eigene und auf wahrhaftiger Weise viel zurückgeben kann und auch schon seit Jahren tue.
… Aufsatz wird später fortgesetzt! …
* von: Rosa von Zehnle úr.
Rosa von Zehnle úr
Ùjudvar, 2025.06.23.
https://175er-verlag.org/.recherchiert/archive/5279
https://1956-hirek.org/vp5279-01
Views: 44