🇭🇺 Da­lom: Búcsú a kis At­tilá­tól 🇩🇪 Mein Lied: Ab­schied vom klei­nen At­ti­la 🇺🇸 My Song: Fa­re­well to litt­le Attila

🇭🇺 Em­lé­kez­ve a kis At­tilá­ra (†14). Sú­ly­os be­teg­s­é­ge el­le­né­re bá­tor­ság­gal, sze­re­tet­tel és öröm­mel élt. Ez a dal őr­zi nyomát a szí­vünk­ben, és tisz­te­leg az erő előtt, ame­ly őt hordoz­ta.

A da­lo­mat a kis At­ti­la em­lé­ké­nek szen­te­lem, aki ti­zen­né­gy éves korá­ban tá­vo­zott közülünk. 

🇩🇪 In Er­in­ne­rung an den klei­nen At­ti­la (†14). Trotz schwe­rer Krank­heit leb­te er vol­ler Mut, Lie­be und Freu­de. Die­ses Lied be­wahrt sei­ne Spu­ren in un­se­ren Her­zen und ehrt die Kraft, die ihn ge­tra­gen hat

Mein Lied ist dem Ge­den­ken an den klei­nen At­ti­la ge­wid­met, der im Al­ter von vier­zehn Jah­ren von uns ging. 

🇭🇺 A Band­camp hár­om­nyel­vű dalá­hoz: »> itt …
🇭🇺 A fő gyá­szdal itt a You­Tube-on
🇭🇺 Há­rom nyel­vű dals­zö­veghez: »> itt …
🇭🇺 Az ess­zém a té­má­ban: »> itt …

🇩🇪 Drei­spra­chen-Lied auf Band­camp: »> hier …
🇩🇪 Das Haupt­trau­er­lied (HU) hier auf You­tube
🇩🇪 Zum Lied­text in drei Spra­chen » > hier …
🇩🇪 Mein Auf­satz um The­ma: »>hier …

Tisz­te­lettel szól rö­vid éle­té­ről, ame­ly a sú­ly­os egé­s­zsé­gi ter­hek el­le­né­re te­le volt bá­tor­ság­gal, sze­re­tet­tel, öröm­mel és kü­lön­le­ges pill­ana­tok­kal.
A dall­a­mok és a sza­vak em­lé­kez­tet­nek azo­kra az érzel­mek­re, ame­ly­e­ket család­ja, bará­tai és min­den­ki szí­vé­ben ha­gyott, aki is­mer­te őt.
Ez egy csen­des há­laa­dás és főha­jlás az ere­je előtt – és a sze­re­tet előtt, ame­ly rö­vid, de gaz­dag éle­tén át kí­sér­te őt.
A da­lom há­rom nyel­ven (HU, DE és EN) érhe­tő el, min­degy­ik hét na­gyon érzel­mes vál­to­zat­tal: a na­gyon nyu­godt­tól az erőteljesig.

🇭🇺 Dals­zö­vegek:
„Búcsú a kis At­tilá­tól” *

Má­rai Sán­dor:
„A halál nem vesz el min­dent.
Va­la­mi halk muz­si­ka meg­ma­rad
– az, amit egy em­ber­ben szerettünk.“

[vers­s­zak 1]
A ki­seb­bik At­ti­la el­ment.
Ti­zen­né­ny évet ma­rad­ha­tott ve­lünk
– ti­zen­né­gy évet, ame­ly érté­ke­sebb, mint a sza­vak, ame­ly­e­ket va­la­ha is meg­fo­gal­maz­ha­tunk.
Már szü­le­té­se­kor úgy tűnt,
az út­ja ki­jel­ölt elő­re:
Az or­vo­sok úgy lát­ták, alig egy-két évet él­het,
de ez a kicsi és erős élet sa­ját útat lelt,
erőt és kit­ar­tást me­rí­tett,
min­den vá­ra­ko­zá­son fe­lül növekedett.

[vers­s­zak 2]
A kicsi At­ti­la, a fiú, test­vér, uno­ka és barát be­teg volt, de oly mó­don, ami nem volt szem­betűnő. De bá­tor­sá­ga, kí­váncsisá­ga és csen­des ki­su­gár­zá­sa kü­lön­le­ges em­ber­ré tet­te, és bárki­vel talál­ko­zott, ez min­den­kit me­gérin­tett.
Ma­gá­tól érte­tő­dő egy­et­len nap sem volt; szá­má­ra min­den nap kegyes aján­dék volt. Kicsi At­ti­la meg­mutat­ta ne­künk, mi az iga­zi erő, bár egé­s­zsé­gileg nehéz ter­he­ket vi­selt, és méltósággal. 

Most­an­ra a kis At­ti­la nincs ve­lünk, na­gy a mi bá­na­tunk, rossz a ked­vünk.
Űr ke­let­ke­zett a he­lyén, sen­ki nem töl­ti be, de ránk ma­radt szép ör­ök­sé­ge:
em­lé­kek, kicsi-na­gy gesz­tu­s­ai, a tek­in­te­te, me­ly­ek ben­nünk él­nek mindörökre.

[vers­s­zak 3]
Ked­ves Mó­ni, ked­ves At­ti­la,
a kicsi At­tilát fá­rad­hat­at­lan sze­re­tet­tel nevel­té­tek, nap mint nap, évről év­re, ti vol­ta­kok az ott­hon, a biz­tonság, s kik nö­vel­ték az ön­bi­zal­mát.
Ami a kis At­ti­la volt, ve­le­tek öss­ze­fonó­dott. Bá­tor­sá­go­tok, gon­do­sko­dá­so­tok, kit­ar­tá­so­tok őszin­te, és mé­ly tisz­te­le­tet érde­mel.
A kis At­ti­la sok­kal ha­ma­r­abb ment vol­na el, ha nem se­gí­tet­té­tek vol­na ál­lan­dó szeretettel.

[vers­s­zak 4]
Ked­ves En­ekő, ked­ves Li­via,
ti volt­a­tok At­ti­la játs­zó­tár­sai, bi­zal­ma­sai, tá­mas­za és örö­me.
Me­gn­evet­tet­té­tek – és ő is me­gn­evet­te­tett ti­teket. Az éle­te­tek­ben to­váb­bra is ott van a he­lye, még ak­kor is, ha most üres a szé­ke. Amit meg­osz­tot­ta­tok ve­le, azt sen­ki sem ve­he­ti el tőletek.

[vers­s­zak 5]
Min­d­azo­knak, akik is­mer­ték őt:
Ro­ko­nok, bará­tok, szom­szé­dok, taná­rok – je­len­lé­te­tek, érde­klő­dé­se­tek, időt­ök drá­ga volt a kis At­ti­la szá­má­ra – hisz tá­mo­gat­tá­tok, gaz­da­gí­tot­tá­tok és szép­pé tet­té­tek az éle­tét.
Ne csak gyás­zol­juk a kis At­tilát, hanem tisz­tel­jük meg őt az­z­al is, ho­gy to­váb­b­ad­juk azt, amit meg­mu­ta­tott ne­künk: a kis dol­gok­ban re­jlő na­gy erőt, a te­gnap örö­meit és az irán­ta érzett sze­re­te­tet, ame­ly biz­to­san ör­ök­ké ve­le­tek lesz.

[vers­s­zak 6]
A kis At­ti­la csak rö­vid id­eig volt ve­lünk, de ez az idő valósá­gos volt – te­le kö­ze­l­ség­gel, kérdé­sek­kel, neve­tés­sel, bá­tor­ság­gal, sze­re­tet­tel és sok iz­ga­lom­mal.
Akik is­mer­ték a kis At­tilát, em­lé­kez­ni fo­gnak rá. Nemc­sak a be­teg­s­é­gé­re, hanem a jel­le­mé­re, a sze­mé­re és ar­ra, aho­gyan az ő szem­s­zö­gé­ből a vilá­got lát­ta. Ő to­váb­bra is rés­zünk – nemc­sak a gon­do­la­taink­ban, hanem az élet­ben is, ame­ly mind­an­nyiunk szá­má­ra folytatódik.

[vers­s­zak 7]
Be­fe­je­zé­s­ként egy ma­gyar író­tól idé­zek
Ham­vas Bé­la:
„A halál nem tra­gé­dia.
Az em­ber ha­lan­dó,
és ép­pen ezért van értel­me az életének.“

[vers­s­zak 8]
Vis­zont­lá­tás­ra kis At­ti­la …
Egé­s­zen biz­tos, ho­gy még talál­ko­zunk …
azon a he­ly­en, ahol az idő­nek és a fáj­dal­om­nak nincs töb­bé he­lye.
Ad­dig is to­vább élsz gon­do­la­taink­ban,
és min­den­ben,
amit a szí­vünk­ben megérintettél.

„Vis­zont­lá­tás­ra kis Attila …“

„Vis­zont­lá­tás­ra kis Attila …“

🇭🇺 A Band­camp hár­om­nyel­vű dalá­hoz: »> itt …
🇭🇺 A fő gyá­szdal itt a You­Tube-on
🇭🇺 Há­rom nyel­vű dals­zö­veghez: »> itt …
🇭🇺 Az ess­zém a té­má­ban: »> itt …

Es ehrt sein kur­zes Le­ben, das trotz schwe­rer ge­sund­heit­li­cher Bür­den von Mut, Lie­be, Freu­de und be­son­de­ren Mo­men­ten er­füllt war.
Die Me­lo­dien und die Wor­te er­in­nern an die Spu­ren, die er in den Her­zen sei­ner Fa­mi­lie, Freun­de und all je­ner hin­ter­las­sen hat, die ihn kann­ten. Es ist ein stil­ler Dank und ei­ne blei­ben­de Ver­nei­gung vor sei­ner Stär­ke – und vor der Lie­be, die ihn durch sein kur­zes, aber rei­ches Le­ben ge­tra­gen hat. Mein Lied gibt es in drei Spra­chen (HU, DE und EN) mit je­weils sie­ben sehr emo­tio­na­len Ver­sio­nen: von sehr ru­hig bis kraftvoll.

🇩🇪 Lied­text:
„Ab­schied vom klei­nen At­ti­la” *

Sán­dor Má­rai:
„Der Tod nimmt nicht al­les.
– Ei­ne lei­se Mu­sik bleibt,
– die wir in ei­nem Men­schen ge­liebt haben.“

[ver­se 1]
Der klei­ne At­ti­la ist nun ge­gan­gen. Vier­zehn Jah­re durf­te er un­ter uns sein
– vier­zehn Jah­re, die kost­ba­rer wa­ren als Wor­te je fas­sen kön­nen. Bei sei­ner Ge­burt schien sein Weg schon ge­zeich­net: Die Ärz­te ga­ben ihm kaum ein oder zwei Jah­re Le­bens­zeit. Doch die­ses klei­ne und star­ke We­sen fand ei­ge­ne We­ge, ent­fal­te­te Kraft und Aus­dau­er und wuchs über al­le Er­war­tun­gen hinaus.

[ver­se 2]
Der klei­ne At­ti­la, un­ser Sohn, un­ser Bru­der, un­ser En­kel und un­ser Freund – war ge­sund­heit­lich an­ge­schla­gen, aber so das man es nicht wirk­lich sah.
Doch sein Mut, sei­ne Neu­gier und sein stil­les Leuch­ten mach­ten ihn zu ei­nem be­son­de­ren Men­schen, der all je­ne be­rühr­te, die ihm be­geg­ne­ten. Kein Tag war selbst­ver­ständ­lich, je­der Tag war ein Ge­schenk. Der klei­ne At­ti­la hat uns ge­lehrt, was wirk­li­che Stär­ke ist – und das trotz al­ler ge­sund­heit­li­cher Las­ten, die er mit Bür­de trug. Nun ist der klei­ne At­ti­la nicht mehr un­ter uns und un­ser al­ler Schmerz ist groß. Ei­ne Lü­cke bleibt, die nie­mand fül­len kann. Es bleibt aber auch ein ewi­ges Ver­mächt­nis: Er­in­ne­run­gen, sei­ne Bli­cke und sei­ne klei­nen und gro­ßen Ges­ten, die für im­mer in uns weiterleben.

[ver­se 3]
Lie­be Mo­ni, lie­ber At­ti­la:
Ihr habt Eu­ren klei­nen At­ti­la mit un­er­müd­li­cher Lie­be ge­tra­gen, Tag für Tag, Jahr für Jahr. Ihr wart sei­ne Hei­mat, sei­ne Zu­ver­sicht, sein si­che­rer Ort. Was der klei­ne At­ti­la war, ist un­trenn­bar mit Euch ver­bun­den. Eu­er Mut, Eu­re Für­sor­ge und Eu­re Kraft ver­die­nen den tiefs­ten Re­spekt, denn oh­ne Eu­re un­ent­weg­te Hil­fe, wä­re der klei­ne At­ti­la viel frü­her von die­ser Welt gegangen.

[ver­se 4]
Lie­be En­ni und lie­be Li­via:
Ihr wart für den klei­nen At­ti­la Spiel­ka­me­ra­den, Ver­trau­te, Halt und Freu­de zu­gleich. Ihr habt ihn la­chen las­sen – und er lach­te mit Euch. Sein Platz in Eu­rem Le­ben im­mer weilt, auch wenn sein Stuhl nun leer bleibt. Was Ihr ge­teilt habt, kann Euch nie­mand nehmen.

[ver­se 5]
An al­le, die ihn kann­ten:
Ver­wand­te, Freun­de, Nach­barn, Leh­rer – Eu­er Da­sein, Eu­re Of­fen­heit und Eu­re Zeit wa­ren für den klei­nen At­ti­la kost­bar – und ha­ben sein Le­ben mit­ge­tra­gen, be­rei­chert und ver­schö­nert. Mö­gen wir den klei­nen At­ti­la nicht nur be­trau­ern, son­dern ihn auch eh­ren, in­dem wir das, was er uns ge­zeigt hat, wei­ter­tra­gen: die gro­ße Kraft im Klei­nen, die Freu­den im Ges­tern und die Lie­be zu ihm, die ganz si­cher ewig bleibt.

[ver­se 6]
Der klei­ne At­ti­la war nur kur­ze Zeit un­ter uns, aber die­se Zeit war echt – ge­füllt mit Nä­he, La­chen, Fra­gen, Mut, Lie­be und viel Auf­re­gung. Wer den klei­nen At­ti­la kann­te, wird sich an ihn er­in­nern. Nicht nur an sei­ne Krank­heit, son­dern an sein We­sen, sei­ne Au­gen und sei­ne Art, die Welt aus sei­ner Sicht zu se­hen. Er bleibt ein Teil von uns – nicht nur im Ge­dan­ken, son­dern auch im Le­ben, das für al­le weitergeht.

[ver­se 7]
Letz­te be­ru­hi­gen­de und mut­ma­chen­de Ge­dan­ken von
Ham­vas Bé­la:
„Der Tod ist kei­ne Tra­gö­die.
Der Mensch ist sterb­lich
– und ge­ra­de des­halb hat sein Le­ben Sinn.“

[ver­se 8]
Auf Wie­der­se­hen, klei­ner At­ti­la …
wir se­hen uns ganz ge­wiß wie­der …
an je­nem Ort, wo Zeit und Schmerz kei­nen Platz mehr ha­ben. Bis da­hin lebst Du in un­se­ren Ge­dan­ken und in all dem wei­ter, was Du in un­se­ren Her­zen be­rührt hast.

„Auf Wie­der­se­hen, klei­ner Attila …“

„Auf Wie­der­se­hen, klei­ner Attila …“

🇩🇪 Drei­spra­chen-Lied auf Band­camp: »> hier …
🇩🇪 Das Haupt­trau­er­lied hier auf You­tube
🇩🇪 Zum Lied­text in drei Spra­chen »> hier …
🇩🇪 Mein Auf­satz um The­ma: »>hier …

Dals­zö­veg an­go­lul / Lied­text in EN / Ly­rics in EN